+3° - +12°
Kettős front

Így enyhíthetjük az IBS tüneteit

Sokakat érintő, mégis rejtélyes betegség az irritábilis bél szindróma, amelynek tünetei hosszú távon rendkívül negatívan befolyásolhatják az érintettek életminőségét. Mutatjuk, hogyan lehet enyhíteni a panaszokat, hogy azok ne tehessék pokollá a mindennapokat.

Ismert, hogy többnyire fiatal felnőttkorban jelentkezik először, illetve valamelyest nagyobb arányban érinti a nőket, nem tudjuk azonban, hogy egészen pontosan mi váltja ki az irritábilis bél szindrómát, avagy az IBS-t. Mi több, hátterében szervi elváltozás sem mutatható ki, ennélfogva az úgynevezett funkcionális gyomor-bélrendszeri zavarok közé sorolják a tünetegyüttest, amelyért a többi között az agy és a bélrendszer közötti kapcsolat zavarait teszik felelőssé. AzIBSkülönböző felmérések szerint a nyugati társadalmakban a népesség több mint egytizedénél fordul elő, ami a magyar lakosság esetében is milliós nagyságrendű betegcsoportot jelent. Dacára azonban a probléma széles körű elterjedtségének, az érintettek csupán egy kisebb része fordul szakorvoshoz, pedig egyáltalán nem szükséges csendben tűrni a panaszokat, ráadásul egyéb, súlyosabb megbetegedések is állhatnak azok mögött.

Természetes megoldások a hasi görcsök enyhítésére

A hasi görcsök hátterében számos dolog állhat. Ám amíg nem tudjuk a pontos okot, nem ajánlott erős görcsoldó gyógyszerekhez nyúlni, azok ugyanis csak elnyomják a tünetet, de a kiváltó problémát nem szüntetik meg. Azonban a konkrét diagnózis felállításáig sem kell szenvednünk, néhány természetes megoldással ugyanis enyhíthetünk panaszainkon. Kattintson a részletekért!

Milyen tünetek esetén gyanakodjunk IBS-re?

A zavar jellemzően alhasi fájdalmakat, görcsöket és puffadást okoz, illetve a székletürítésben idéz elő nemkívánatos változásokat. Ez utóbbiak magukban foglalhatják a székletürítés gyakoriságának, továbbá a széklet állagának megváltozását egyaránt. Magyarán van, akinél gyakori hasmenést eredményez az IBS, míg másoknál éppen ellenkezőleg gyakori székrekedéshez vezet, de jelentkezhet a két véglet egyfajta kevert formája is. Az IBS diagnózisát abban az esetben állítják fel az orvosok, ha a tünetek kapcsán felmerülő egyéb megbetegedések lehetőségét ki lehet zárni az elvégzett vizsgálatok alapján, valamint a páciens tünetei a megelőző három hónap során legalább heti egy alkalommal felléptek.

Az IBS okozta panaszok súlyossága egyénenként változó, ahogy a zavar pontos megjelenési formája is. Mindennek tükrében igen széles palettán mozog a kezelési lehetőségek eszköztára, ugyanakkor közös pont, hogy a terápia minden esetben a tünetek megszüntetését, enyhítését célozza, visszaadva ezáltal az érintettek nyugodt életvitelét. Érdemes ugyanis hozzátenni, hogy bár azirritábilis bél szindrómanem hajlamosít olyan megbetegedésekre, mint például a vastagbélrák, gondokat okozhat azonban akár a munkahelyi teendők ellátásában, akár a magánéletben, illetve melegágya lehet olyan - az IBS tünetei is viszonterősítő - pszichés zavaroknak, mint a depresszió és a szorongás. Nem szabad tehát félvállról venni a helyzetet: ha panaszok jelentkeznek, kérjük szakember segítségét!

Hogyan kezelhető az IBS?

Szükség esetén a kezelőorvos gyógyszert írhat fel vagy javasolhat az IBS-re. Függően a páciens panaszaitól szóba jöhet hashajtók vagy hasmenés elleni készítmények, továbbá a belek motilitását módosító vagy az alhasi fájdalmak, görcsök enyhítésére szolgáló hatóanyagok alkalmazása. Amennyiben afájdalomés a hasmenés a vezető tünet, úgy alacsony dózisban adva jótékony hatású lehet az antidepresszánskezelés is. Bizonyos esetekben javulást hozhatnak antibiotikumok és probiotikumok, valamint emésztést támogató gyógynövények, például borsmentaolajat tartalmazó készítmények. Fontos ugyanakkor hozzátenni, hogy nem csupán a gyógyszeres kezelésre támaszkodhatunk a tünetek enyhítésében.

Sokakat érintő, mégis rejtélyes betegség az irritábilis bél szindróma. Fotó: Getty Images
Sokakat érintő, mégis rejtélyes betegség az irritábilis bél szindróma. Fotó: Getty Images

Idegrendszerünk szoros kapcsolatban áll bélműködésünkkel, és ismert, hogy az IBS okozta panaszokat a stressz is súlyosbítja, továbbá a zavar kölcsönös kockázati tényezője a depressziónak és a szorongásnak. Éppen ezért az érintettek jelentős részénél a pszichoterápia is kifejezetten hatékonynak bizonyulhat, még ha napjainkban egyelőre nem is jellemző, hogy sokan fordulnának ilyen okokból pszichológushoz, pszichiáterhez. Különböző relaxációs technikák és autogén tréning segítségével például könnyebben megküzdhetünk a stressz hatásaival, így javulhatnak az IBS tünetei.

Végezetül nagyon fontos szerep jut a helyes életmódnak. A rendszeres testmozgás és a mennyiségben és minőségben is kielégítő éjszakai pihenés nemcsak az irritábilis bél szindróma kezelésének alappillére, hanem általában véve a hosszú távú egészségmegőrzésé is. Emellett nagy figyelmet kell fordítanunk étkezésünkre, és meg kell találni azokat a tényezőket, amelyek segítik, illetve amelyek súlyosbítják állapotunkat. Gyakori székrekedéssel szemben jó hatású a bőséges rostbevitel és folyadékpótlás, míg hasmenés esetén érdemes kisebb adagokban, de gyakrabban étkezni. Javasolt lehet mértékletesnek maradni a koffeinnel és a magas zsírtartalmú ételekkel, valamint egyes kutatások a low FODMAP diéta hatékonyságát is alátámasztják. Ez utóbbi egyes szénhidrátok, így az elfogyasztott fermentábilis oligoszacharidok, diszacharidok, monoszacharidok és poliolok mennyiségének visszafogását célozza. Mivel egy elég összetett étrendről van szó, célszerű dietetikussal konzultálni arról, hogyan fogjunk bele.


Összességében elmondható, hogy az IBS tünetei kezelhetőek. Ezért is mindenképpen érdemes mihamarabb orvoshoz fordulni, amennyiben gyakran tapasztalunk alhasi fájdalmakat és görcsöket, puffadást, illetve székrekedést vagy hasmenést.

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+5, +12 °C
Minimum:
+3, +9 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag