Változik a vidék, eltűnőben a falusi kocsmák

Egyre több kocsma, presszó zár be a kisebb településeken. A vendéglátósok szerint az emberek már inkább online élnek közösségi életet.

Az iskolák, óvodák, posták, boltok, takarékszövetkezeti fiókok után egyre több kistelepülésen zárnak be kocsmák, presszók, talponállók - számol be róla az ATV Híradó. Bár az alkoholfogyasztás visszaszorítása szempontjából ez a folyamat pozitív is lehet, de sok olyan falu van, ahol ezek voltak az utolsó közösségi terek, és nemcsak az ivásról, hanem a szórakozásról és más programokról is szóltak.

kocsma falu
Fotó: Marcelo Ikeda Tchelão/Pixabay

,,Ez egy megszokott összejöveteli hely volt, nemcsak az italosok számára, hanem azoknak is, akik beszélgetni szerettek. Ők is hiányolják ezt. Sajnos eljutottunk ide, hogy valamikor négy kocsmánk volt, és most már egy sem üzemel" - mondta Ballér Péter, Mezőcsokonya polgármestere a Híradónak.

Filep Sándor, Vásárosnamény polgármestere szerint viszont örömteli dolog, hogy a kocsmázás mint kikapcsolódás háttérbe szorult, és helyette hamarabb hazamennek az emberek a családjukhoz. A vendéglátósok úgy gondolják, hogy sokan már inkább online élnek közösségi életet, és egyre kevesebben ülnek be valahová beszélgetni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
szilva
Nem mindenkinek ajánlott a magyarok egyik kedvenc gyümölcse – Ilyen panaszokat okozhat
Újra erősödik a koronavírus, hamarosan megugorhat a fertőzöttek száma – Mutatjuk, melyik régióban terjedhet a leginkább
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +23 °C
Minimum: +5 °C

A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.