Pénz, fogkefe – ez az ikerpár valóban mindenen megosztozik

Azt mondják, az egypetéjű ikrek szorosabban kötődnek egymáshoz, mint egy sima testvéri kapcsolat tagjai. Így van vagy nem, Kennedy és Morgan Mason kapcsolata valóban különleges.

Kennedy és Morgan Mason egypetéjű ikrek, és valóban szinte elválaszthatatlanok egymástól. A Los Angeles-i testvérpár tagjai ugyanis gyakorlatilag mindent együtt csinálnak, és a legtöbb dolgon osztoznak is. Közös kasszán vannak, és sosem veszekednek azon, ki mire költsön, de a fogkeféjük, sőt a fehérneműik is közösek – írta a lányokról a New York post.

A párjaikat is együtt választják ki

Mindig is együtt laktak, közben elvégezték ugyanazt a főiskolát, a legnagyobb, közös céljuk pedig, hogy vegyenek egy új házat, amiben szintén együtt élnek majd. Ők ebben nem is látnak semmi kivetnivalót, sőt szerintük ez így helyes, hiszen teljes mértékben kiegészítik egymást. Sőt, elmondásuk szerint közelebb állnak egymáshoz, mint saját a párjaikhoz.

„A pénzt mindig egyenlően osztottuk el egymás között már kiskorunk óta és soha nem volt vitánk abból, mire költsünk” – mondta el a portálnak Kennedy, hozzátéve: könnyebb úgy spórolni, hogy nem kell mindenből kettőt venniük. „A randizás megengedett, de csak akkor, ha erre a másikunk is rábólint. A végén úgyis mindannyian együtt fogunk lakni. Ha Morgan nem kedveli, akivel randizom, az nem lehet hosszútávú kapcsolat. Az ikertestvér nem egyszerű testvér. Ez olyan, mintha ugyanazok az emberek lennétek, csak két különböző testben” – avatta be az olvasókat Kennedy a kapcsolatuk rejtelmeibe.

19 évig nem tudtak egymásról, TikTok videó segített az ikreknek egymásra találni. Itt írtunk a meghökkentő történetről.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
Ez a mozgás a jó vércukorszint titka: napi 15 perc is elég rá
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +22 °C
Minimum: +6 °C

Gomolyfelhős, napos idő várható, a gomolyfelhők szétterülve néhol átmenetileg felhősebb időszakokat okoznak. Csapadékra nincs kilátás. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.Késő estére általában 8 és 13 fok közé hűl le a levegő. Szombaton nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!