Hatalmas a túljelentkezés a kollégiumokba

Sokkal kevesebb kollégiumi férőhely elérhető, mint ahány ember jelentkezik rájuk, és az albérletek is drágák. Ráadásul idén sokkal több embert vettel fel, mint tavaly. Van, aki inkább passziváltat, ha nem kap kollégiumi férőhelyet, és megfizethető albérletet sem talál időben.

Nehéz helyzetben vannak idén az egyetemisták: kevés a kollégiumi férőhely, az albérletek viszont nagyon drágák - írja az rtl.hu, akik több érintett diákot is megkérdezték a lakhatásról.

Az albérletek Budapesten szerintem borzasztóan túlárazottak. Egyetemistáknak, akik maximum heti 20 óra munkát (legtöbbször diákmunkát) tudnak csak vállalni, szinte teljesen esélytelen, hogy a bérleti díjjal, rezsivel és a havi megélhetési költségekkel együtt fogcsikorgatás nélkül kijöjjenek egy hónapban

– mondta az rtl.hu-nak egy Áron nevű tanuló. Szerinte szülői vagy rokoni támogatás nélkül szinte lehetetlen kifizetni a bérleti díjat.

Egy másik fiú, Adrián azt nyilatkozta, hogy ha nem jut be kollégiumba, és megfizethető albérletet sem talál, akkor inkább passziváltatja a félévét, és a következő félévben újra próbálkozik. 

lakhatás egyetem kollégium
Sok a tanuló, kevés a kollégiumi férőhely. Fotó: Getty Images

A helyzetet az is nehezíti, hogy a tavalyinál 28 százalékkal több, közel 95 ezer új hallgató kezdheti meg szeptemberben a felsőoktatási tanulmányait. A Hallgatói Önkormányzatok Országos Konferenciája (HÖOK) szerint a jelenlegi mintegy 56 ezer férőhelyből országosan mindössze 14 ezer van a fővárosban. Pedig már a 2017-es kutatásuk is azt mutatta, hogy a kollégiumokba országosan 130-140 százalékos volt a túljelentkezés, és nagyjából 10 ezer új kapacitásra lenne szükség Budapesten ahhoz, hogy javuljon a helyzet. A fővároson kívül sem könnyebb, mivel 43%-kal nőtt a vidéki egyetemekre felvettek száma.

Hatalmas különbségek vannak a kollégiumok és az albérletek díjai között: előbbi akár havi 17 500 forintból is kijöhet, de Budapesten egy átlagos albérletért már havi 240 ezret is elkérhetnek. Ha valaki egy garzont szeretne, akkor legalább havi 150 ezerrel kell számolnia.

"A hallgatóknak nincs nagyon választásuk. Ha találnak egy megfelelő ajánlatot, akkor nem nagyon tudnak hezitálni, mert a szűkösebb kínálat és intenzívebb kereslet miatt a legjobb lakásokra akár órákon belül lecsapnak" - mondta Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági elemzője az rtl.hunak. Az is megnehezíti a helyzetet, hogy sok munkavállaló is most keres albérletet mind Budapesten, mind a vidéki nagyvárosokban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

magnézium szedése
Magnézium: mikor vegyük be, hogy nyugodtan aludjunk tőle? Szakértő elárulta a titkot
magyar egészségügy
Hegedűs Zsolt elárulta az első reformot – Nagy változások lesznek az egészségügyben
Szellemszéklet: mit jelent pontosan? – Ezt üzeni vele a szervezet
Itt látszik a laborleleteden, ha már károsodott a veséd
fogyás
Diétaelmélet: mikor és mitől indul be a fogyás?
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +15 °C
Minimum: +5 °C

A délnyugati határ mentén napközben vékonyodik, és déli irányba levonul a felhőzet. Máshol többnyire napos idő várható fátyol- és gomolyfelhőkkel, de a gomolyok időszakosan jobban összeállhatnak. Kisebb eső, zápor főképp a délnyugati határ mentén előfordulhat, másutt kicsi a csapadék esélye. Erős, estétől néhol akár viharos lökések is kísérhetik az északkeleti szelet.A legmagasabb nappali hőmérséklet 12 és 18 fok között várható. Késő estére 6 és 13 fok közé csökken a hőmérséklet. Gyenge fronthatás érvényesül, ami elsősorban a hidegfrontra érzékenyeket viselheti meg.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Pattanásra fogkrém: hasznos vagy árt? – Itt a nagy bőrápolási kvíz! A bőrápolással kapcsolatban rengeteg tévhit kering, amelyek akár árthatnak is a bőrünknek. Mutatjuk, mi ezekből az igazság.
kvíz
Kvíz: az UV-sugárzás a felhőkön is áthatol. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! A napsugárzás egyszerre nélkülözhetetlen és veszélyes: szükségünk van rá a D-vitamin-termeléshez, ugyanakkor komoly egészségügyi kockázatokat is hordozhat. Kvízünkből megtudhatod azt is, milyen tévhitek élnek vele kapcsolatban az emberek fejében.