A legtöbb magyar 47 éves – meglepő tények a népszámlálásról

Másfél millió magyar egyedül él, a munkanélküliek ötöde még soha nem dolgozott, és kilőtt a válások száma – egyebek mellett ez is kiderült a 2022-es népszámláláskor.

Kétszeresére ugrott a diplomások száma, és elváltból is harmadával több van, mint az ezredfordulónelemezte a 24.hu a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) tavalyi népszámlálásának adatait.

szülinap, születésnap, torta, ünneplés, család, ünnep, buli, köszöntés
A magyarok nagy része idén 47 éves. Fotó: Getty Images

A kínaiaknak több gyerekük van itthon

A 9,6 millió válaszadó 2,3 százaléka, azaz közel 220 ezer ember nem magyarnak vallotta magát. Túlnyomó részük európai (150 ezer), de Ázsiából is szép számmal vannak jelen országunkban (nagyjából 50 ezren). A 15 éven aluliak arányát tekintve egyetlen ország előzi meg hazánkat: Kína, ahol a 18 ezer itt élőből 2848 15 év alatti.

Két évtized alatt a népesség jelentősen átrendeződött az iskolai végzettséget illetően is. Míg az ezredfordulón százból 19 embernek nem volt még nyolc általánosa sem, addig ez az arány tavaly kilencre csökkent. Szintén jelentős változás, hogy 2001-ben még százból csupán kilenc embernek volt diplomája, addig tavaly ugyanennyiből már több mint 19-en rendelkeztek felsőfokú végzettséggel.

Minden ötödik munkanélküli még soha nem dolgozott

Tavaly 237 ezren nyilatkoztak úgy, hogy munkanélküliek, közülük 46 ezren még soha nem is dolgoztak. A portál megvizsgálta a korcsoport szerinti bontást is: a 46 ezer ember közül mindössze 20 ezren 25 év alattiak. Elég szembetűnő a változás a háztartások lakószámát nézve is: míg 2001-ben a 3,7 millió háztartásból minden negyedikben éltek egyedül, addig tavaly a jelenlegi háztartások bő 35 százalékában. Ez 1,4 millió ember jelent, ami 9,6 millió válaszadóval számolva azt jelenti, hogy minden hetedik ember egyedül él.

Kevesebben házasok, kilőtt a válások száma

Az egyedülállók aránya két évtized alatt 23 százalékról harmincra nőtt – azaz közel minden harmadik ember Magyarországon nőtlen vagy hajadon. A házasok száma is bezuhant: míg 2011-ben csak minden 14. ember volt elvált, addig tavaly már minden kilencedik – picivel több mint egymillió fő.

Magyarországon 906 legalább százéves ember él. Az életkorokat tekintve minden megyében a 47 évesekből van a legtöbb – ez annyiban nem meglepő, hogy ők az 1975-ben születettek, vagyis a Ratkó-unokák.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

A látási viszonyok javulnak. A délnyugati országrészben tovább csökken a felhőzet, de a határ közelében maradhatnak tartósan borult tájak, illetve napközben az északkeleti harmadban is befelhősödik az ég. Másutt az időszakosan megnövekvő, átmenetileg akár meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett általában többórás napsütés várható. Csapadék nem valószínű. Az északnyugati szelet néhol élénk lökések kísérhetik.A legmagasabb nappali hőmérséklet 2 és 7 fok között várható. Késő estére -4 és +3 fok közé hűl le a levegő. Időjárásunkat ezekben a napokban anticiklon alakítja. Számottevő fronthatás legközelebb vasárnap érvényesülhet, amikor észak felől egy hidegfront éri majd el várhatóan a térséget.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!