Orvosmeteorológia: hidegcsepp miatt fájhat a fejed

Változóan felhős, olykor záporokkal, zivatarokkal tarkított időjárásra számíthatunk az elkövetkező napok során a meteorológusok szerint.

Egy délről érkező hidegcsepp révén nedvesebb, labilisabb levegő áramlik jelenleg az ország fölé. Mint azt a Kiderül, a Startlap meteorológiai oldala írja előrejelzésében, a napsütést fátyol- és gomolyfelhők zavarják ma, utóbbiak időszakosan össze is állhatnak. Elszórtan előfordulhatnak záporok, zivatarok. Az Országos Meteorológiai Szolgálat veszélyjelző rendszere szerint elsősorban a délnyugati és az északkeleti országrészben élők számíthatnak dörgésre, villámlásra. Az erősebb zivatargócokhoz intenzív, 15-25 milliméter közötti csapadékhullás, erős, 50 kilométer körüli szél, esetleg apróbb szemű jégeső is társulhat. A legmagasabb nappali hőmérséklet 28 és 33 fok között alakul, majd késő estére 19 és 26 fok közé hűl vissza a levegő. Az Alföld déli részén a 25 fokot is megközelítheti a napi középhőmérséklet.

gumicsizma, pocsolya, eső, zivatar, zápor
Helyenként intenzívebb zivatarok is kipattanhatnak ma. Fotó: Getty Images

Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a hidegcsepp, illetve a hidegebb légtömeg beáramlása hidegfronti jellegű hatást fejt ki a szervezetre. Az arra érzékenyek körében így fejfájás, migrén jelentkezhet, valamint vérnyomásproblémák is felléphetnek. A Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ legfrissebb pollenjelentése továbbá arra figyelmeztet, hogy a parlagfű pollenkoncentrációja jellemzően a magas-nagyon magas tartományban alakulhat. A parlagfű-allergiások körében így fokozódhatnak a kellemetlen tünetek, mint az orr- és szájnyálkahártya-viszketés, orrfolyás, tüsszögés, szemviszketés. Emellett a csalánfélék pollenkoncentrációja is országosan magas, a kenderféléké közepes-magas.

Fokozatosan visszatér a hőség

Holnap ismét gomolyfelhős, napos időre számíthatunk helyenként záporesővel, zivatarral. Zivatarok környezetét leszámítva a szél mérsékelt marad. A nappali csúcshőmérséklet 27 és 32 fok között várható.

Pénteken több órára kisüthet a nap. Helyenként erőteljessé válhat ugyanakkor a gomolyfelhő-képződés, amiből a délutáni órákban záporok, zivatarok is kialakulhatnak. Hajnalban általában 16-21 fok között, a hidegre hajlamos helyeken 16 fok alatt alakul a minimumhőmérséklet. Délutánra aztán 30 és 34 fok közé melegszik fel a levegő.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

Ez a kutyafajta illik hozzád a csillagjegyed alapján – Íme a teljes lista
fogyás
27 kilót fogyott négy hónap alatt: egyetlen ételről mondott le
Csúszik a gyógyszerfelíratás nagy változása – megvan az új időpont
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
agyserkentő ételek
5 gyümölcs, amely csodát tesz az aggyal – Lassíthatják a szellemi hanyatlást
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +7 °C

Nagy területen kiderül az ég, de maradnak kisebb felhős körzetek is, emellett nyugat felől magasszintű felhőzet is érkezik. Csapadékra kicsi az esély. A légmozgás döntően gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában 5 és 12 fok között alakul, de a derült, szélvédett részeken hidegebb, az északi völgyekben és a Duna-Tisza közén akár gyenge fagy, talajmenti fagy is előfordulhat. Szerdán nem érvényesül fronthatás, így a frontérzékenyek szervezetét nem éri extra megterhelés.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.
kvíz
Az egészséges hüvely teljesen szagtalan. Igaz vagy hamis? – 6 fontos kérdés a női intim higiéniáról Az intim területek egészségének megőrzése érdekében fontos ismerni és betartani néhány alapvető higiéniai szabályt. Mennyire vagy jártas ezen a területen? Most kiderülhet!