Orvosmeteo: támad a hidegfront, készülhetnek a fejfájósok

Az elmúlt hetekben a hőségre érzékenyek szenvedtek, most a fejfájósok jönnek.

Úgy tűnik, megjött az ősz is – így szeptember közepe után. A kánikula sokakat megviselt az elmúlt napokban, hiszen a harminc fok szeptemberben is harminc fok. Ők fellélegezhetnek, ám készülhetnek a hidegfrontra érzékenyek.

Fotó: Getty Images
Fotó: Getty Images

Kedden felhős idő valószínű hosszabb-rövidebb napos időszakokkal – írja a Kiderul.hu. Határozottabban késő délutántól, nyugat felől csökken a felhőzet és vele együtt a csapadékhajlam is, addig napközben szórványos fordulhat elő zápor, elszórtan zivatar. Az egyre nagyobb területen északnyugatira, nyugatira forduló szél megélénkül, néhol megerősödik. Zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 28 fok között alakul, de délkeleten kicsit melegebb, az Északi-középhegységben pedig hűvösebb lehet. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő.

A hidegfront kellemetlen tüneteket okozhat. Pollenek is vannak még a levegőben, nem is kis koncentrációban – hiszen az elmúlt hetekben még tombolt a szezon. Emellett a légnyomás folyamatosan emelkedik: erre is számítsanak a fejfájósok.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

banán
Nem hinnénk, de ezt teszi a banán a szervezetünkkel
hizlaló ételek
Ettől a gyümölcstől híznak a legtöbben – sokan nem is gondolnák
Ecet helyett így tüntesd el a vízkövet: pár perc alatt szinte magától leválik a vízforralóról
cékla hatásai
Nem hinnénk, de ezt teszi a cékla a szervezetünkkel
hasnyálmirigyrák
Hasnyálmirigyrák első jelei: a hátfájás és az étvágytalanság is árulkodó lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +14 °C
Minimum: +0 °C

Az ország felhős, borongós délnyugati felén is szakadozik, gomolyosodik a felhőzet, kisüt a nap, míg a kezdetben napos északkeleti, keleti országrészben gomolyfelhők képződnek, melyek estére feloszlanak. Összességében általában sok napsütés várható. Csapadék nem valószínű, legfeljebb elvétve fordulhat elő csepergés, kisebb zápor. Gyenge vagy mérsékelt lesz a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 11 és 16 fok között alakul. Késő estére 1 és 10 fok közé hűl le a levegő. Szombaton már nem várható aktív fronthatás, a pénteki hidegfront hatása fokozatosan megszűnik.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: a csont erősebb, mint a beton. Igaz vagy hamis? – Teszteld a tudásod! Válaszolj 14 kérdésünkre, és kiderül, mennyit tudsz az emberi test elképesztő titkaiból!
kvíz
Kvíz: honnan kapta nevét a HIV-vírus? – Teszteld, mennyire ismered az orvosi rövidítéseket Az egészségügyben számos kifejezés helyett csak rövidítések, betűszavak honosodtak meg a mindennapi szóhasználatban. Mennyire ismered ezeket? Teszteld a tudásod!