Orvosmeteo: migrént és vérnyomásproblémákat hoz a hidegfront

A hét utolsó munkanapján több órás napsütésben lehet részünk, de erősen felhős területek is előfordulnak.

Erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett több órás napsütés jellemzi majd a pénteket. Időszakosan erősen felhős körzetek is előfordulhatnak. Helyenként zápor, zivatar is várható.

fejfájással küzdő fiatal nő
Migrént és vérnyomásproblémákat hoz a hidegfront. Fotó: Getty Images

A változó irányú szél többnyire mérsékelt marad, zivatarok idején azonban erős, vagy akár viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmelegebb délutáni órákban 28 és 33 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk. Késő estére pedig 21 és 27 közé hűl le a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében. 

A tájékoztatás szerint a mai nap első felében elsősorban főleg a Dunától keletre, majd a déli óráktól már az ország bármely pontján kialakulhatnak elszórtan zivatarok. Ezekhez felhőszakadás, rövid időn belül nagy mennyiségű (25-35 mm, vagy akár ennél is több) csapadék, 60-80 km/h-s viharos széllökés, esetleg jégeső is társulhat. A délkeleti országrészben mindezek mellett magas, 25 fok körüli napi középhőmérséklet miatt is kiadtak riasztást.

4,9 fokot is mértek már ezen a napon

Az augusztus 18-án a valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, 4,9 Celsius-fokot 2014-ben jegyezték fel, Zabar településen. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 1946-os eredmény tartja, amikor 39,6 Celsius-fokot mutattak a hőmérők Fügödön.

Migrén és vérnyomásproblémák gyötörhetnek

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint pénteken hidegfront jellegű hatás érvényesül, a Kárpát-medencébe ugyanis pár fokkal hidegebb légtömeg érkezik. Migrénes fejfájásra és vérnyomásproblémákra készülhetünk.

A parlagfű pollenkoncentrációja jelenleg jellemzően magas, illetve nagyon magas szinten alakulhat. A helyenként előforduló záporok és zivatarok azonban kimossák az allergén virágport a levegőből. A légnyomás nem változik.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

A dietetikus szerint ezt kell inni reggel a jó vércukorértékekért
vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
plank
Életkorod alapján eddig kellene tudnod tartani a planket – Így teszteld az edzettségi szinted
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +4 °C

A napsütést az észak felől megnövekvő fátyolfelhőzet szűrheti, amely az északi tájakon átmenetileg meg is vastagodhat. Csapadék nem várható. Az északias szelet a nyugati határvidéken élénk, északkeleten néhol erős lökések kísérhetik. A csúcshőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Várhatóan a hét közepéig anticiklon alakítja időjárásunkat, fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről, melyik gomba ehető? – Teszteld a gombásztudományod! Az ősz beköszöntével itt a gombaszezon is. Most tesztelheted, mennyire megbízhatóak az ismereteid, ha gombaszedésről van szó.
kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?