Orvosmeteo: frontmentes, de erősen szeles időnk lesz

Szombaton az ország egyik felén többnyire napos időre számíthatunk, míg a másik felén erősen borús időre van kilátás.

Szombaton az ország délnyugati felén főként napos időre van kilátás, északkeleten azonban a déli óráktól kezdődően többfelé erősen felhős vagy borult lesz az ég. Arrafelé akár hószállingózás is előfordulhat.

fázó nő a kezét leheli
Marad a télies hideg. Fotó: Getty Images

Több helyen is megélénkül az északnyugati, északi szél, olykor erős széllökések is előfordulhatnak. A legenyhébb délutáni órákban 0 és 4 Celsius-fok közötti értékeket mérhetünk, keleten azonban néhány fokkal hidegebb is lehet. Késő estére pedig -6 és -1 fok közé hűl a levegő – olvasható a Kiderül előrejelzésében.

A tájékoztatás szerint a kritériumokat elérő veszélyes időjárási jelenség nem valószínű, ezért jelenleg nincs érvényben sem riasztás, sem figyelmeztetés. A keleti, északkeleti határvidéken azonban előfordulhat hószállingózás, kisebb havazás – főleg estétől –, amelyből 1-2 centiméteres hóréteg is kialakulhat.

-30 fokot is mértek már ezen a napon

A január 13-án valaha mért legalacsonyabb hőmérsékletet, -30,3 Celsius-fokot 1987-ben jegyezték fel, Pakson. A csúcshőmérséklet napi rekordját pedig egy 2007-ben mért eredmény tartja, amikor 17,8 fokot mutattak a hőmérők Sopronban.

Fejfájás gyötri a legérzékenyebbeket

Az orvosmeteorológiai előrejelzés szerint fronthatással most nem kell számolni. Az időjárás-változásokra különösen érzékenyen reagálóknál azonban melegfronti tünetek léphetnek fel – például fejfájás, teljesítőképesség-csökkenés, vérnyomásváltozás, ingerlékenység.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +5 °C
Minimum: -4 °C

Nagyrészt derült idő lesz, de nyugaton, délnyugaton néhol (zúzmarás) köd képződhet, illetve az északkeleti harmadban csak az éjszaka második felében csökken a felhőzet. Csapadék nem várható. Az északnyugati szél fokozatosan veszít erejéből, majd nyugatira, délnyugatira fordul.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet általában -7 és -1 fok között alakul, de a derült, szélvédett helyeken ennél több fokkal hidegebb is lehet. Tegnap este még hidegfronti hatás érvényesült, ez azonban mára enyhül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!