+6° - +20°
Kettős front

Jobb a jóga, mint az aerobic

Egy amerikai kutatás kimutatta, hogy a hagyományos aerobicnál jóval nagyobb arányban növekszik az alany kognitív képességeinek kihasználása mind sebességben mind pontosságban, ha Hatha-jógagyakorlatokat végez.

A detroiti Wayne Állami Egyetem Egészség- és Sporttudományi Tanszékének kutatója, Neha Gothe kineziológus professzor elmondása szerint az ősi indiai jóga nemcsak fizikai gyakorlatokat és pózokat gyakoroltat, hanem olyan légzésbeli és egyéb szellemi, meditációs elemeket is, melyek hatásait eddig nem tárták fel teljesen.
A Journal of Physical Activity and Health magazinban megjelent, 30 nőnemű egyetemista körében végzett kísérleti jógaóra során a résztvevőkkel olyan ülő, álló és fekvő gyakorlatokat végeztettek el, amelyek a test legkülönbözőbb izmainak izometrikus összehúzását igényelték. Ezután meditációs gyakorlatokat hajtattak végre velük, ahol a pózokra és légzésre kellett koncentráljanak. A kutatók létrehoztak egy kontrollcsoportot is, ahol a résztvevőknek a jógaszeánsz idejével megegyező húsz percen keresztül, szívritmusukat a maximális 60-70 százalékon tartva, futógépen kellett kocogniuk. Az eredmény azt mutatta, hogy a kocogás végeztével jógázó társaikhoz képest kevésbé tudtak szellemi koncentrációt igénylő feladatokat végrehajtani.

Gothe elmondása szerint ezt az eredményt javarészt a gyakorlatok meditatív pozíciókra és a szabályos légzési technikákra való koncentrálásnak tudhatjuk be, hiszen ezeken a relaxációs tevékenységeken kívül nem tudtak olyan pontosan meghatározható jógagyakorlatot kiemelni, ami kifejezetten az alany kognitív képességeinek fejlesztését célozná. Mint elmondta, több tényező is okozhatja ezt, az öntudatosság fejlődése, ami a meditációs gyakorlatokból ered, csak egyike ezeknek. Emellett a légzéstechnikák stresszcsökkentő hatása is említésre méltó.



Edward McAuley professzor, tanszékvezető elmondta, hogy a jógával kapcsolatos kutatások ugyan még gyerekcipőben járnak, ám ez a tanulmány igen fontos első lépés ebben az irányban, hiszen ennek az életmódnak a gyakorlása egyre népszerűbbé válik a nyugati világban. A tanulmány egy kicsiny, fiatal, női csoportot vizsgál csak, ám ennek mentén el lehet kezdeni nagyobb merítésben is vizsgálni a jóga fizikai és mentális hatásait.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
+15, +20 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban szerdán délelőtt a Dunántúlon gyengén felhős, másutt változóan felhős lesz az ég.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag