Hatásosan fogytak készétellel

Kövessen minket!

Súlytöbbletükről megszabadulni kívánó amerikai nők számukra alkotott készételeket fogyasztottak, rendszeresen jártak tapasztalatcserére, nem kellett fizetniük a szolgáltatásokért, sőt még kevés pénzt is kaptak, ha bementek a kórházba vizsgálatra - és két év alatt eredményesen karcsúsodtak.
Az újszerű egészségügyi programról a világ egyik legtöbbet olvasott orvosi folyóirata, az Amerikai Orvostársaságok Hetilapja közölt részleteket.

A Cheryl L. Rock vezette munkacsoport 442 túlsúlyos vagy kövér nőt sorolt véletlenszerű elrendezésben a vizsgálatba. Koruk 18 és 69 év között volt, és a súlytöbbleten kívül semmiféle kimutatható betegségben nem szenvedtek.
A résztvevőket sorsolás útján három csoportba osztották. Az egyik csoportban lévők voltak a kontrollok: hozzájuk hasonlították a két, tényleges kezelésben lévő közösség testsúlyának alakulását. A kontrollokat úgy kezelték, ahogy az amerikai háziorvosi gyakorlatban szokásos: részt vettek két foglalkozáson, amelynek keretében dietetikus szakemberek a súlycsökkentésre vonatkozó tanácsokat adtak nekik, és a következő két évben havonta megbeszélték az eredményt.

A másik két csapat tagjai hetenként beszéltek a fogyasztást vezető szakemberekkel, és ingyenesen megkapták mindennapi diétás ételcsomagjukat. Az egyik csoport minden alkalommal személyesen találkozott a doktorokkal, a másik tagjai telefonon értekeztek velük.

A két vizsgálati csoportba sorolt nők napi fél órát lendületesen mozogtak is: gyors gyaloglás vagy kocogás, kerékpár, úszás - ki mit szeretett. Ezt minden héten legalább öt napon megtették. A vizsgálat valamennyi résztvevője a kórházi ellenőrző vizsgálatok alkalmával amerikai viszonyok között szerény, mintegy ötezer forintnak megfelelő összeget is kapott.

Egy év után a szakemberekkel mindig személyesen találkozó nők fogytak a legtöbbet: átlag 7,4 kilót. A telefonkapcsolatban lévők 6,2 kilóval, míg a kontrollok csak két kilóval lettek könnyebbek. A műszerekkel mért fittség mindhárom csoportban javult, a koleszterinszint a két vizsgálati csoport tagjaiban lett jobb.
A szakértők hangsúlyozzák, hogy a zsíreltávolító műtét esetén a biztosító húsz-harminc ezer dollárt fizet - ez a program annak csak a töredékébe kerül.

Nézze meg Ön is: Aranyértippek a szakorvostól

További cikkek
Kapcsoldó és aktuális cikkek
Olvassa el aktuális cikkeinket
A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaDaganatos betegségek

A rák tünetei, amikre nem figyelünk odaJó néhány testi tünetnek nem tanúsítunk túl nagy jelentőséget

Az alvással így manipulálhatnak minketAlvás

Az alvással így manipulálhatnak minketMi történik velünk, ha nem alszunk?

A szemszárazság enyhítéseSzemszárazság

A szemszárazság enyhítéseMilyen kezelési lehetőségek állnak rendelkezésre?

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreKegel-gyakorlat

Kegel-gyakorlat férfiaknak: lépésről lépésreLássuk, hogyan végezhetik el a férfiak a hasznos tréninget!

Ételek nátha és megfázás ellenNátha

Ételek nátha és megfázás ellenAz ősz és a tél hagyományosan a megfázás és nátha időszaka is

Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Kettős front

Maximum:
0, +6 °C
Minimum:
-3, +2 °C

Hazánkban vasárnap délelőtt erősen felhős, borult lesz az ég, többfelé várható csapadék.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag