104 évesen is minden napját úszással kezdi ez a nő

A 104 éves nő közel egy évszázada jár úszni, de szerinte nem csak ez a hosszú élet titka.

Sokan harmincas-negyvenes éveikben járva is inkább a kifogások gyártásában jeleskednek, mint a rendszeres edzésben. A 104 éves Vivian Levy-nek viszont még manapság sem szerepel a szótárában a „ma nincs kedvem” kifejezés: minden reggel felkel, taxiba ül, és a helyi edzőterem felé veszi az irányt, ahol 45 percig úszig, általában hátúszásban - írja a Today.

„Minden nap felkelek, és úszni megyek. Mindig van kedvem hozzá. ... Egész életemben sportoltam” – foglalta össze az idős hölgy, akit életkorát meghazudtoló frissesség jellemez. Okostelefont használ, e-mailezik, 90 éves koráig autót is vezetett és 102 éves koráig teljesen egyedül boldogult – akkor költözött hozzá a fia és a menye.

Hogy a hosszú élet a géneken múlik-e, abban Vivian Levy csak részben ért egyet – egyik nővére 103, a másik 107 éves koráig élt –, az egészséges, hosszú élethez ő a következő életmódtippeket is megosztja.

Maradjunk mozgásban

Az úszás mellett Levy fiatalabb korában sokat gyalogolt, kerékpározott, túrázott, teniszezett és röplabdázott. „(A mozgás) boldoggá tesz, és jót tesz a testemnek. A testmozgás révén emberekkel is megismerkedhetünk. Ahová úszni járok, ott barátokat is szereztem” – mesélte az idős hölgy, akinek pacemakerje és három stentje van, és háromhavonta jár szívspecialistához. De ez sem veszi el a kedvét attól, hogy minden reggel elinduljon kedvenc helyére, az uszodába.

Levy a teste mellett elméjét sem hagyja ellustulni: a keresztrejtvény fejtés után megszerette a Scrabble-t, a Wordle-t és a Spelling Bee szójátékot, illetve könyveket olvas Kindle-ről.

Ne legyünk magunkkal túl szigorúak!

A nyugdíjas tanárnő egészséges ételeken nevelkedett, amelyeket többnyire édesanyja főzött: sok zöldséget, húst és tápláló húslevest fogyasztottak. De ma már azt mondja, az egészséges falatok után hagy helyet egy kis csokoládénak, néha egy kis rozénak, és minden este eszik egy kis fagylaltot – a kávés a kedvence, talán mert ezt az italt is nagyon szereti.

Maradjunk társaságban!

Fizikai aktivitása mellett politikailag és szociálisan is mindig aktív volt. „Legyünk mindig érdeklődők a dolgok iránt, hogy mi történik körülöttünk, az emberekkel és a világgal” – foglalta össze az idős hölgy, aki iránt szintén érdeklődik a világ. Amikor júliusban 104 éves lett, három születésnapi partin vett részt: egy az edzőtermében, egy a nyugdíjasközpontban és egy a családjával várta.

Ami a családot illeti, férjével három gyerekük született, és 50 évig voltak házasok, mielőtt a férfi 1997-ben meghalt. Levy a lánya halálát is túlélte. Amikor megkérdezték tőle, hogy optimista vagy pesszimista, úgy fogalmazott, hogy valahol a kettő között.

Felidézte azt is, mennyire szeretett tanítani, és nyugdíjba is csak azért ment, hogy új élményeket gyűjthessen a férjével. „(Azért mentem nyugdíjba), hogy sok időt tölthessünk együtt, és így is tettünk. Utaztunk és kirándultunk. És ez jó volt” – mondta Vivian Levy.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +5 °C
Minimum: +3 °C

Túlnyomóan borult, párás idő valószínű, legfeljebb keleten kisebb körzetekben lehet szakadozás. A Dunántúlon egyre nagyobb területen, míg északkeleten csak néhol, és kis mennyiségben fordulhat elő eső. A keleties szél gyenge, mérsékelt marad. Késő este 0, +6 fok valószínű. Ma este érkezik egy mediterrán ciklon ami a karácsonyi időjárást is meghatározza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!