Egyszerű szokás segíthet a dohányzás abbahagyásában

Sokak újévi fogadalma, hogy végleg leteszik a cigit. Egy friss tanulmány szerint ebben nagy segítség lehet a testmozgás, különösen, ha a szabadban végezzük.

Az amerikai Betegségmegelőzési központ szerint a dohányzás a leggyakoribb, megelőzhető halálok: évente 7 millió ember hal meg miatta. Letenni pedig egyáltalán nem könnyű: olyan elvonási tünetekkel járhat, mint az elalvási nehézségek, koncentrációs zavar, ingerültség stb. Általában tíz emberből kevesebb mint egynek sikerül leszoknia - írja az IFLScience.

Az Innsbrucki Egyetem kutatói annak jártak utána, hogyan lehetne ezeket a nehézségeket enyhíteni, és ehhez elsősorban a kinti és benti testmozgás hatásait vizsgálták.

dohányzás cigizés leszokás
Nagy kihívás abbahagyni a dohányzást. Fotó: Getty Images

A kísérletben 16 dohányos vett részt, akiket három csoportra osztottak, és mindenkitől azt kérték, hogy előző éjszaka ne cigizzen. Másnap reggel az első csoport tagjainak kint kellett 10 percet sétálniuk, a másodikba tartozóknak ugyanennyi ideig kellett mozogniuk, de egy benti futópadon. A harmadik csapatnak pedig csak egy helyben kellett ülnie ebben a tíz percben. Utána be kellett számolniuk arról, hogy mennyire vágytak a cigire a program előtt, közben és után, valamint hogy milyen kedvük volt, illetve hogy milyen elvonási tüneteket tapasztaltak.

A kutatók arra jutottak, hogy mind a bent, mind a kint futó csoport tagjainak jobb lett a közérzetük, kevésbé vágytak a cigire, és kevesebb elvonási tünetet tapasztaltak, mint az ülve maradt társaik. Ez viszont csak a mozgás alatt volt így: 20 perccel később már nem volt jelentős eltérés a beszámolók között.

Az is kiderült, hogy a futópados csapat 17 perc, a kint futó csapat pedig 26 perc után gyújtott rá újra. Bár ez arra utal, hogy a szabadtéri mozgás hasznosabb ilyen szempontból, a tanulmány szerzői szerint további kutatásokra van szükség a témában. Meg kell még vizsgálni, hogy mennyiben segített a mozgás, mennyiben a szabadtér a cigaretta utáni vágy enyhítésében.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

folyadékpótlás
Életkorod alapján ennyi vizet kell innod naponta – Íme a teljes táblázat
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Heti három alkalom már csökkenti a vérnyomást: ez a mozgásforma az egyik leghatékonyabb
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +10 °C
Minimum: -3 °C

A párásság valamint a ködfoltok feloszlását követően derült vagy fátyolfelhős, napos, száraz időben lesz részünk. Főként Borsodban és az Alföldön délelőtt megélénkül az északkeleti szél.Kora délután 8 és 12 fok között alakul a hőmérséklet. Késő estére -4 és +5 fok közé hűl le a levegő. Anticiklon alakítja időjárásunkat a hétvégén, fronthatás nem várható.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!