Betegségek, amelyek a 40 feletti férfiakra leselkednek

40 év feletti férfiak esetében jelentősen megemelkedik számos komoly betegség kialakulásának kockázata, ezért kiemelt szerepe kell, hogy legyen a szűrővizsgálatoknak. Ne bújjunk ki alóla, az időben felfedezett és kezelt betegség életet menthet!

Magyarországon nagy arányban okoz problémát az elhízás, de kiemelkedően sok áldozatot szednek bizonyos szív- és érrendszeri betegségek, illetve daganatos megbetegedések is. Gyakori, hogy az emberek csak akkor mennek orvoshoz, amikor a betegség már előrehaladott állapotban van, ez pedig leszűkíti már a kezelési lehetőségeket. Ezért is kulcsfontosságúak a különböző szűrővizsgálatokon való részvétel, amit a férfiak sokszor a büszkeségük miatt is elkerülnek. Hiába érzik magukat a negyvenes éveikben erősnek, élettel telinek, ebben az életkorban már számos komoly betegség előfordulási gyakorisága megnövekszik.

NEGYVEN FÖLÖTT SZÁMOS KOMOLY BETEGSÉG ELŐFORDULÁSI GYAKORISÁGA MEGNŐ. FOTÓ: GETTY IMAGES

Betegségek, amik a 40 feletti férfiakat érinthetik

Szív- és érrendszeri megbetegedések

A kardiovaszkuláris betegség olyan kórkép, amely érinti a szívet (kardio), és sok esetben a szervezet teljes érrendszerét is (vaszkuláris). Számos betegség tartozik ebbe a körbe, de ezek közül soknak ugyanaz az oka: az érpályán belüli zsírtartalmú plakkok felszaporodása. Ide tartoznak a szívkoszorúér-betegségek, a stroke, a perifériás vaszkuláris betegségek.

A negyven-ötven éves kor közötti férfiak esetében a merevedési zavarok legtöbb esetben fontos jelzőtünetei egy később bekövetkező szív-érrendszeri betegségnek. A fiatal és középkorú, erekciós problémával küzdő férfiaknál ugyanis tíz éven belül ötvenszer gyakrabban fordul elő kardiológiai betegség, éppen ezért fontos, hogy az érintettek időben forduljanak orvoshoz, megelőzve ezzel egy későbbi szívinfarktust vagy agyvérzést - hívta fel a figyelmet nemrég a Semmelweis Egyetem.

Cukorbetegség

A WHO adatai szerint világszerte mintegy 422 millió ember szenved cukorbetegségben. Ha nem észlelik és kezelik a cukorbetegséget, ez az állapot károsíthatja az ereket, a szemet, a veséket és az idegeket, sőt, akár szívbetegséghez vagy stroke-hoz is vezethet. Az életkor a cukorbetegség egyik legnagyobb kockázati tényezője, ezért fontos, hogy a 40 és 70 év közötti, túlsúlyos vagy elhízott felnőttek legalább évente járjanak szűrésre.

Prosztata-gondok

„A férfiak többsége hajlamos kibújni az orvosi vizsgálatok alól, főleg akkor, ha nincs különösebb panaszuk, vagy ha kényes területeket érint a probléma. Gyakran már csak akkor kerülnek szakorvoshoz, amikor komoly fájdalmakkal küzdenek, ez pedig akár egy betegség előrehaladottabb stádiumát is jelentheti. Éppen ezért fontos tudniuk, hogy bizonyos betegségek, mint például a prosztatarák – amely a második leggyakoribb tumoros megbetegedés a férfiak körében – kezdetben akár tünetmentes lehet, így azt korai stádiumban csak rendszeres szűrővizsgálattal lehet kiszűrni, amely minden 40 év fölötti férfinak évente egyszer javasolt” – mondta dr. Póth Sándor, a Budai Egészségközpont urológus szakorvosa.

A prosztatarák akkor alakulhat ki, ha a férfi hormonok – különösen a tesztoszteron – serkentik a rákos sejtek növekedését a prosztatában. Hazánkban évente körülbelül 4000 prosztatarákos beteget diagnosztizálnak, miközben ez a szám rendszeres szűréssel, kezeléssel 20 százalékkal csökkenthető lenne.

Reuma

A reumás ízületi gyulladás (rheumatoid arthritisz) olyan autoimmun, gyulladással járó megbetegedés, amely bármely ízületben keletkezhet, érinthet egy, vagy akár több ízületet is. A betegség főleg a 35-50 év körüliek között fordul elő, nőknél és férfiaknál egyaránt, amely az életkor előrehaladtával egyre jellemzőbb.

Vastagbélrák

A vastagbél daganatos megbetegedéseit az esetek nagy részében későn diagnosztizálják, mert nem okoznak tipikus, jól felismerhető panaszokat, pedig kialakulásuk korai felismeréssel megelőzhető. A vastagbélrák szűrése 40 éves kortól javasolt azoknak, akiknek a családjában már előfordult béldaganat, illetve akiknél korábban vastagbélpolipot vagy vastagbélgyulladást diagnosztizáltak.

Előzzük meg a bajt!

A 40 év feletti férfiak számára szükséges orvosi ellenőrzések és szűrővizsgálatok teljes köre egyénenként változik, a kockázati tényezőktől, a személyes és családi kórtörténettől és az életmódtól függően. A SYNLAB
Egészség 45+ csomag férfiaknak szolgáltatásával átfogó képet kaphatnak a férfiak az egészségi állapotukról. A vizsgálat eredménye segítséget nyújt az esetlegesen meglévő cukorbetegség, reumás megbetegedések, valamint a pajzsmirigy betegségeinek kimutatásában.

Bővebb információ
ITT található. (X)

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

mellékhatások
Súlyosan károsíthatják a vesét ezek a gyógyszerek: mutatjuk, mit tanácsol a nefrológus
A csillagjegyed elárulja, milyen háziállat illik hozzád a legjobban
magnézium
Jobban hasznosul, ha így veszed be a magnéziumot – Egy apró szabályra kell csak odafigyelni
egészséges italok
Ezek az italok védik a vesét: így kellene indítani a reggelt a dietetikus szerint
a rák tünetei
Az első tünet már áttétet jelezhet – Sokáig rejtőzhet az egyre gyakoribbá váló rák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +24 °C
Minimum: +6 °C

Döntően felhőtlen, zavartalanul napos időben lesz részünk, így csapadékra sem kell számítani. Az Alpokalján a délies, míg az Alföld egyes részein olykor az északkeleti szél megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 25 fok között alakul. Sem ma, sem az elkövetkező napokban nem várható fronthatás. Anticiklon alakítja időjárásunkat.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Az intim lemosó jobb, mint a tiszta víz. Igaz vagy hamis? – Teszteld higiéniai tudásod! Az intim higiénia kapcsán rengeteg tanácsot hallani, sokszor egymásnak teljesen ellentmondókat is. De vajon mi tesz jót odalent, és mi az, amit jobb lenne elkerülni?
kvíz
Kvíz: egészséges az ebéd utáni szunyókálás? Teszteld, mennyire ismered a tested Nap mint nap teszünk ezt-azt az egészségünkért, de vajon valóban mindig jót cselekszünk? Teszteld tudásodat: hétköznapi szokásokról kell eldöntened, hogy egészséges vagy inkább ártalmas.