„Heti öt napon van terápiám” – betegségéről vallott Céline Dion

Nem tudja, visszatérhet-e a színpadra a krónikus beteg Céline Dion, aki egy friss interjúban beszélt állapotáról.

Mint azt akkor megírtuk, mintegy másfél évvel ezelőtt hozta nyilvánosságra a világhírű kanadai énekesnő, hogy stiff-person-szindrómával (szabad fordításban: merevember-szindróma), avagy Moersch-Woltmann-szindrómával küzd. Egy ritka, autoimmun eredetű neurológiai kórképről van szó, amelynek fő jellemzői az izommerevség és -görcsök – olvasható a Clevelandi Klinika vonatkozó leírásában. A tünetek bármely életkorban és bármely nemnél felléphetnek, súlyosságuk egyénenként változó. A betegségre ma nincs ismert gyógymód, a panaszok azonban megfelelő kezeléssel enyhíthetők, illetve súlyosbodásuk lassítható.

Céline Dion a Grammy-díj idén februári, 66. díjátadó ünnepségén Los Angelesben
Céline Dion a Grammy-díj idén februári, 66. díjátadó ünnepségén Los Angelesben. Fotó: Getty Images

A híresség most a francia Vogue magazinnak nyilatkozott. A hétfőn megjelent interjúban elmondta: „nem győztem le még a betegséget, az továbbra is bennem van és örökre velem is marad”. Hozzátette, reméli, hogy az orvostudomány talál majd valamilyen csodaszert, amely révén meggyógyulhat, addig is azonban igyekszik megtanulni, hogyan élhet együtt betegségével. Jelenleg a hét öt napján vesz részt különböző terápiás foglalkozásokon, beleértve fizikai, illetve beszéd- és hangterápiát egyaránt. „Dolgozom a lábujjaimon, a térdemen, a vádlimon, az ujjaimon, az énekhangomon és a beszédemen... Meg kell tanulnom együtt élni vele, és fel kell hagynom azzal, hogy folyton kérdéseket tegyek fel magamnak. Kezdetben ugyanis folyton kérdések kötötték le a gondolataimat. Miért én? Hogy történhetett ez? Mi rosszat tettem? Mindez az én hibám lenne? Az élet viszont nem ad válaszokat. Csak élni kell az életet."

Kitért rá, jelenleg két választási lehetőség áll előtte. Vagy olyan keményen edz, mint egy élsportoló, vagy feladja a küzdelmet, és akkor legfeljebb otthon tud már csak énekelni saját magának a tükör előtt. „Azt választottam, hogy teljes testemmel és lelkemmel dolgozni fogok, tetőtől talpig, egy orvosi csapat segítségével. Ki akarom hozni magamból a legjobbat. Az a célom, hogy újra láthassam az Eiffel-tornyot” – szögezte le a világsztár. Arra a kérdésre, hogy mikor tud újra koncertezni, akár turnét vállalni, nem tudott biztos választ adni. Állapota folyton változik, hol jobb, hol rosszabb periódusok váltják egymást. „Az emberek mindig azért jöttek el, hogy lássanak énekelni. Ez számomra a bizonyíték arra, hogy mindig is igazi énekes voltam, illetve most is az vagyok. Egy dolog biztos: halálom napjáig imádni fogom ezt az érzést” – fogalmazott az interjúban.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +32 °C
Minimum: +15 °C

Éjszaka is felhőtlen idő várható. Csapadék nem lesz. Gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás. Késő estére általában 16 és 28 fok közé hűl le a levegő.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 12 és 19 fok között várható, ennél alacsonyabb értékeket mérhetünk a szélcsendes, hidegre hajlamos helyeken, míg a nagyobb városokban, vízpartok közelében, magasabban fekvő pontokon, szelesebb északnyugati tájakon ennél melegebb lesz a hajnal. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.