A bokafájdalom lehetséges okai

A bokafájdalomnak számos oka lehet a sérüléstől egészen az ízületi gyulladásig, a fájdalom mértéke pedig az egészen enyhétől a terhelésre képtelenségig terjedhet. Lássuk, mi a teendő, ha íngyulladás áll a kellemetlen panasz hátterében!

A boka egy három csont találkozásánál lévő ízület, amely két fő irányba tudja mozgatni a lábfejet: a testhez közelítve és távolítva. Roppant teherbíró ízületről van szó, amely a testsúlyt viseli állás és járás közben. Éppen ezért érinti olyan erősen a hétköznapi tevékenységeket is, ha fájdalom jelentkezik benne - egyben ezért kell mihamarabb felismerni és kezelni a fájdalom forrását.

Mi a különbség rándulás és ficam között? Részletek itt.

A bokafájdalmat okozhatja például sérülés: sokan sport közben szenvednek bokarándulást. Ezen kívül a fájdalom mögött állhatnak olyan betegségek, állapotok is, mint a rheumatoid arthritis és a köszvény. "Amennyiben sérülés, rándulás történt az egyik vagy mindkét bokában, úgy ez komoly fájdalommal jár nemcsak terheléskor, hanem a vizsgálatkor is. Ilyenkor elsődleges célunk, hogy kiderítsük, nincs-e csonttörés, amihez röntgenre is szükség lehet.

A bokafájdalom lehetséges okai
Számos oka lehet a bokafájdalomnak. Fotó: 123rf

Tudni kell, hogy akinek már volt bokasérülése, később nagyobb esélye lesz egy következőre a meggyengült izomzat miatt. Ugyanilyen hajlamosító tényező a csontritkulás " - mutatott rá dr. Páll Zoltán, a Budai Fájdalomközpont sebésze, traumatológus, sportorvos. Hozzátette, hogy amennyiben rándulásról, húzódásról van szó, úgy elsődlegesen pihentetni, jegelni kell a bokát, komolyabb sérülésnél pedig rögzítőkötés is ajánlott. A felépülés után a legfontosabb teendő a rendszeres gyógytorna, hogy megelőzhetőek legyenek a további problémák.

Honnan ered a gyulladás?

A tendinitis egy íngyulladás, amely három ínt is érinthet a bokában. Ezek közül gyakran az Achilles-ín gyullad be. A probléma hátterében valamilyen trauma áll, amely eredhet sportsérülésből, túlterhelésből és olyan betegségekből is, mint a rheumatoid arthitis , a reaktív arthritis, a köszvényes arthritis vagy a Bechterew-kór . A tendinitis minden formája ugyanolyan tüneteket okoz, vagyis fájdalmat, duzzanatot, kipirosodást és a boka területén jelentkező gyengeséget. Míg azonban az akut sérülések tünetei gyorsan jelennek meg, addig a rendszerbetegségek okozta panaszok lassabban bontakoznak ki.

"Az általános kezelések, mint a pihentetés, jegelés minden esetben jót tehetnek, de a fájdalom- és gyulladáscsillapítás további lehetőségeiről már a szakorvosnak kell döntenie" - szögezte le a szakember. Kifejtette, hogy egyes esetekben gyorsan ható módszerként bevethető a helyi gyulladáscsökkentő injekció, amely megkönnyebbülést jelenthet a páciensnek. A sérülést követő 48 órában beadott lágyrész-hialuroninjekció pedig segíti a szalagok hegmentes gyógyulását, ezzel a teljes terhelhetőség, erősség és rugalmasság visszaállítását. Az esetleges törés és más betegségek kizárásán túl ezért is fontos minél hamarabb szakorvost felkeresni.

Gyógyulási esélyek

A bokaproblémák prognózisa természetesen mindig a kiváltó októl függ. A legtöbb esetben néhány hét alatt rendeződik a helyzet, de bizonyos esetekben az ínszalag károsodása a szalag lazaságához vezet, ami krónikus fájdalmat is okozhat. Ha pedig valamilyen betegség áll a háttérben, a kilátások annak kezelésétől függenek. Az egyik legfontosabb tennivaló azonban minden esetben a megelőzés, amely funkcionális gyógytornára és a sporttevékenység szakszerű végzésére épülhet. Mindezzel kapcsolatban érdemes orvos, edző vagy humánkineziológus tanácsait megfogadni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

őszibarack
Ehet a cukorbeteg őszibarackot? – Így hat a gyümölcs a vércukorszintre
4 szokás, amely az alacsony intelligencia jele lehet
vérnyomás
Ezt teszi a vérnyomással, ha gyakran eszünk savanyú uborkát
7 ráktünet, amely felett sokan átsiklanak az onkológusok szerint
magnézium
„Mi történik, ha nem szedem tovább a magnéziumot?” – Íme a leggyakoribb változások
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +28 °C
Minimum: +13 °C

Összefüggőbb, vastagabb felhőzet vonul át északnyugatról kelet, délkelet felé, amely legkevésbé a déli, délnyugati megyéket érintheti, azonban délután oda is érkezik (jórészt magasszintű) felhőzet. Helyenként fordulhat elő kisebb eső, zápor. Az északnyugatira forduló szél többfelé megélénkül.A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 26 és 31 fok között valószínű. Csütörtökön nem várható fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Kvíz: felismered képről a szeptemberi szezonális gyümölcsöket? – Ezen a teszten sokan elbuknak Meg tudod különböztetni egymástól a körtét és az almát, ha csak egy kis részletüket látod? Tedd próbára magadat gyümölcsfelismerő játékunkkal!
kvíz
Tüsszentés közben tényleg leáll a szívünk? – 10 becsapós kérdés az emberi testről Vajon tényleg tudod, hogyan működik a tested? Kvízünkből most könnyedén kiderítheted.