A körmön megjelenő színelváltozás okai

Az utóbbi években megemelkedett az úgynevezett szubunguális melanoma előfordulásának gyakorisága. A köröm alatt megjelenő melanoma kialakulásának veszélyét a nap és az ultraibolya sugárzás növeli, ezért a körmüket rendszeresen UV-lámpa alatt manikűröztető hölgyeknek fokozottan kell figyelniük a kezdeti tünetekre.

Melanoma a körmökön

Dr. Vincze Ildikó bőrgyógyász-kozmetológus, az Anyajegyszűrőközpont főorvosa elmondta, hogy a köröm területén több helyen is kialakulhat daganatos elváltozás. A köröm- és körömágy különböző részein lévő melanocitákból (pigmenttermelő sejtekből) alakulhat ki rosszindulatú daganat. A körömmátrixból - ahol a keratin termelődik - a körömlemez alatt és a körömlemez melletti bőrterületen is megjelenhet daganat. A Journal of Foot and Ankle Research folyóirat szerint a köröm területén megjelenő melanomák az összes melanomás eset 1,4%-át teszik ki.

A köröm területén több helyen is kialakulhat daganatos elváltozás
A köröm területén több helyen is kialakulhat daganatos elváltozás

Zúzódásnak hiszik, pedig daganat

A körömlemezen hosszanti irányban végigfutó keskeny, nem változó barna csík a körömágyban lévő pigmentált anyajegy megjelenése lehet, amely nem változik. A szubunguális melanoma is jelentkezhet barna vagy fekete csík formájában a körömágy vagy a köröm alatt. Az érintettek ezért könnyen hiszik, hogy valamilyen sérülés érte: például beütötték korábban az ujjukat, de nem emlékeznek rá, hogyan is történt. A sérülések azonban idővel elhalványodnak vagy a körömmel együtt lenőnek - a sérüléshez hasonlító melanoma mérete ezzel szemben nő és később sem halványodik. Aggodalomra ad okot, ha a köröm elválik a körömágytól, ha a körmön kinövés, csomó jelenik meg vagy vérzik. A körömlemez elvékonyodása, repedése, "csíkozódása" is intő jel lehet, melyet jobb mielőbb szakemberrel ellenőriztetni.

A Hutchinson-jel

Szubunguális melanoma jellegzetes tünete, ha a barnás csík szélesedik, színe változik, illetve a körömágyon is észlelhető barnás-kékes-fekete elszíneződés (Hutchinson-jel). Melanoma leggyakrabban hüvelykujjon vagy a nagy lábujjon jelentkezik, de előfordulhat bármely más kéz- vagy lábujjon is.

"Elképesztő méretű daganatokat rejtegetnek" A bőr rosszindulatú elváltozásai néha lassan, évek alatt alakulnak ki, míg extrémebb esetben akár egy nyári szezon után is megjelenhetnek. Éppen ezért az anyajegyszűrésnek egyénre szabottan kellene történnie - a gyakoriságot a bőrtípustól és az anyajegyszámtól függően kellene meghatározni. Részletekért kattintson !

Kit veszélyeztet?

A köröm területén megjelenő melanoma legfontosabb kockázati tényezője a bőr napfényterhelése és a mesterséges ultraibolya sugárzás. Kialakulásának esélye magasabb sötétebb bőrtípus, 50 év feletti kor és az immunrendszer működését gyengítő betegség (pl. HIV) esetén.

Fertőzés vagy melanoma?

A körmön megjelenő színelváltozásoknak több oka is lehet. A sérülések mellett akár gombás és bakteriális fertőzés, köröm- vagy körömágy-fertőzés is hasonló tüneteket produkálhat. A kiváltó ok megállapítását ezért bízzuk szakemberre, aki szükség esetén körömmátrix-biopsziával vagy a körömágyból vett mintavétellel tudja egyértelműen megállapítani, hogy pontosan mi okozza a tüneteket.

Ne halogassuk!

A melanoma a legagresszívebb daganattípus, mely gyorsan képez áttéteket. Ezért ha bármilyen szokatlan tünetet észlelünk, mutassuk meg szakembernek. Korai stádiumban felismerve és kezelve a legjobbak a gyógyulás esélyei.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

reggeli
„Mit reggelizzek, ha fogyni akarok?” – Dietetikusok elárulták, mi a legjobb választás
Magnézium vagy D-vitamin: melyiket szedjem? – Mutatjuk, miben segítenek
Hányszor normális pisilni egy nap? – Mutatjuk, mikor jelezhet gondot
tojás
Kiderült, hogy a legjobb tojást enni – Nem a rántotta és nem a tükörtojás a legegészségesebb
5 májvédő vitamin, amelyet rendszeresen kell pótolni – Íme, mit ajánlanak a szakértők
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +27 °C
Minimum: +13 °C

A fátyol- és gomolyfelhők mellett legalább többórás, hazánk északi felén sok napsütés várható, hiszen nyugat felől - főként a déli országrészbe - vastagabb felhőzet érkezik. Helyenként hazánk délnyugati felén eső, zápor, akár egy-egy zivatar sem kizárt. Az északnyugati, északi szél nagy területen megélénkül, néhol - főként a csapadékgócok környezetében - erős lökések is előfordulhatnak.A csúcsérték 24 és 31 fok között valószínű nyugaton az alacsonyabb, délkeleten a magasabb értékekkel. Hétfőn már nem kell fronthatásra számítani, ugyanakkor a vasárnapi hidegfront mögött enyhébb levegő áramlik a Kárpát-medencébe, így egyelőre a hőség sem tér vissza.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mindent tudsz a szexről? Íme 10 kérdés, amelyen sokan elbuknak Sok félreértés övezi a testi szerelem témakörét. Vajon te mennyire vagy képben, ami a szexet illeti?
kvíz
Felismernéd a szifilisz tüneteit? Ebből a 7 kérdésből kiderül – Teszteld a tudásod kvízünkben! Mennyit tudsz a szifiliszről? Bár a szexuális úton terjedő fertőzés régóta ismert, még mindig sok tévhit övezi. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában a betegséggel!