Hiperaktivitás (ADHD, figyelemhiányos hiperaktivitás-zavar) tünetei és kezelése

A hiperaktivitás pontos neve figyelemhiányos hiperaktivitási zavar (attention-deficit hyperactivity disorder, röviden ADHD). Egy olyan gyűjtődiagnózisról van szó, amely főképp a figyelemzavar tüneteit foglalja magába. Jelenleg elsősorban a viselkedéskontroll zavarának tekintik, kialakulását pedig nehezen meghatározható okokra vezetik vissza (feltételezett okait ezidáig nem sikerült bizonyítani).

Iskoláskorú gyerekeknél a hiperaktivitás előfordulási gyakoriság körülbelül 5 százalékos. A zavar előfordulása fiúknál háromszor gyakoribb, mint a lányoknál. Az esetek többségében az egész gyermekkoron végighúzódó kórképről beszélünk: némely esetben a serdülőkorban csökkennek a tünetek, de jellemzően felnőttkorban is megmaradhatnak a problémák.

A hiperaktivitás több tényező együttes fennállásának következtében alakulhat ki: ezek közül az egyik a biológiai háttér (korábban a hiperaktivitást minimális agyi károsodás zavarának nevezték), a másik a szociális környezet hatása (például a rosszul működő család), a harmadik pedig a magas stresszhatás. A kutatások a hiperaktivitás hátterében nem találtak egyértelmű genetikai okokat.

A figyelemhiányos gyerekeket feladatkitartási problémák jellemzik, azaz az érintettek nem tudnak az adott feladatra koncentrálni, figyelmük csapongó, könnyen elterelhető. A kicsik gyakran elfelejtenek dolgokat, a lényeges és lényegtelen feladatokat nem tudják jól megkülönböztetni, ezáltal céltalannak tűnnek.

A figyelemzavar következtében a gyerekek túlzottan mozgékonyak, túlzottan impulzívak (ez utóbbi azt jelenti, hogy képtelenek az azonnali reakcióik elfojtására, nem képesek átgondolni tetteiket azelőtt, hogy cselekednének).

Tipikus tünet az is, hogy a gyerekek iskolai teljesítménye nagymértékben alulmarad értelmi képességeiknek, mivel képtelenek az utasításokat betartani és a feladathelyzetben maradni, emiatt nem tudnak megfelelni az iskolai követelményeknek sem.

Jellemző a hiperaktív gyerekekre az is, hogy fejletlenebb mozgáskoordinációjuk miatt gyakran "baleseteznek". Képtelenek betartani a szociális elvárásokat is, normakövetésük gyenge, nem képesek várakozni, türelmetlenek. A szülők gyakran panaszkodnak arra, hogy nehezen kezelhetőek. A zavarhoz kapcsolódó problémák - labilis érzelmi élet, gyakori dühkitörések - miatt ezek a gyerekek a közösségekbe sem tudnak jól beilleszkedni, gyakran kiközösítik őket. Komoly probléma az is, hogy a figyelem- és mozgászavara önértékelési problémákat okoz, amely tovább rontja az érintettek állapotát.

A zavar kezelésével kapcsolatban hevesek az indulatok. A gyógyszeres kezelésnél leginkább stimuláns gyógyszereket alkalmaznak, a leggyakrabban emlegetett és használt gyógyszer egy methylphenidate tartalmú készítmény. Ez utóbbi nyugtatólag hat és fokozza az iskolai teljesítményt, csökkenti az agresszív megnyilvánulásokat. Ezzel a gyógyszerrel a probléma az, hogy hosszú távú hatása kérdéseket vethet fel, emiatt alkalmazásakor minden esetben szakemberrel (gyermekpszichiáterrel) kell konzultálni.

A másik segítség a viselkedésterápia, amely minden esetben a szülőkkel és a közvetlen környezettel együtt történik. Ez a módszer minden esetben egyedi, a szakember (pszichológus és/vagy pszichiáter) mindig egyénre szabottan tud megfelelő terápiát összeállítani.

A hiperaktivitás tüneteimár csecsemőkorban felfedezhetőek, és ezek tulajdonképpen egész életen át fennmaradhatnak. A korán elkezdett szakszerű kezelés minden esetben javít az érintett állapoton, a zavar kezelhetővé válik. Felnőttkorban is sok tréning (például önfejlesztő, dühkezelési, magatartás áttanulási tréning) és öninstrukciós feladatok (más néven kognitív terápiák) segíthetnek az állapoton.

E zavar esetében tényleges gyógyulásról nem lehet beszélni, csak tünetmentes állapotról (stresszhelyzetekben, krízisállapotokban ismételten fellángolhatnak a tünetek). Sok esetben a jól sikerült terápia következtében pozitív magatartássá alakulhatnak a tünetek (például felnőttkorban az illető sokat utazik, sportol stb.).

A hiperaktivitás nem betegség, hanem zavar, eltérés az "átlagtól". Ettől függetlenül a probléma mindenképpen valamilyen kezelési módot igényel, mind otthon, mind pedig az iskolában. Ezt azért fontos kiemelni, mert a hiperaktivitás tünetei a gyerekek 90 százalékára igazak lehetnek, ámde a hiperaktív gyerekeknél a tünetek tartósak és egyszerre jelentkeznek. Ez pedig hatalmas különbség.

Fontos tudni azt is, hogy a hiperaktív gyerek értelmi képessége és teljesítménye jó, bizonyos helyzetekben pedig kifejezetten jó: például, ha a feladat egyértelmű, a helyzet kétszemélyes, gyakori és azonnali a visszajelzés, sok a pozitív biztatás, rugalmasabb az időkorlát, kevés a szabály és az utasítás. Ezek a tényezők sokat segítenek a kezelésben, a gyógyításban is.

A cikkünk elkészítéséhez nyújtott segítséget köszönjük Faludi Viktória tanácsadó szakpszichológusnak.