Vörös Hús
"A növényi alapú húsok jobbak"
Az újévi fogadalmak között gyakori az olyan, amely az egészséges táplálkozással kapcsolatos. Leginkább a fogyás a fő fókusz, és sokan úgy gondolják, hogy ehhez át kell alakítaniuk étrendjüket, amiben fontos, hogy a húsokkal kezdjenek valamit. Csakhogy rengeteg az egymásnak ellentmondó információ. Válasszuk hát el a tévhiteket a valóságtól.
A ketogén diéta így teszi tönkre a Földet
A ketogén diéta egészségre gyakorolt negatív hatásaira a szakértők már eddig is megpróbálták felhívni az emberek figyelmét. A Harvard Egyetem táplálkozástudományi szakembere most arra figyelmeztet, hogy ezzel az étrenddel nemcsak magunknak, hanem a Földnek is ártunk.
Gyógyszerkereső
Általában gomolyfelhős idő várható többórás napsütéssel, sőt az Alföldön délutánra még a gomolyfelhők is feloszlanak. Zápor, zivatar nagyobb számban az északnyugati, nyugati országrészben alakulhat ki, néhol heves zivatar sem zárható ki. Erős vagy viharos széllökés csak zivatar környezetében lehet. A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 24 és 28 fok között alakul. Fronthatások a mai napon sem várhatóak.