Hetente csak ennyi vörös húst szabadna enni

Jelentősen fokozhatja a 2-es típusú cukorbetegség kialakulásának kockázatát a vörös húsok gyakori fogyasztása.

Az elmúlt évek során több tanulmány is felhívta a figyelmet a vöröshús-fogyasztás és a cukorbetegség közötti lehetséges kapcsolatra. Egy friss tanulmány pedig újabb meggyőző bizonyítékkal állt elő. Mint az a Rizikometer Facebook-posztjában olvasható, a kutatók ezúttal 216 ezer felnőtt 36 éven át tartó nyomon követésével gyűjtöttek értékes adatokat a táplálkozás diabéteszkockázatra gyakorolt hatásairól.

A vizsgált időszakban 22 ezer résztvevőnél diagnosztizáltak 2-es típusú cukorbetegséget. Az érintettek étrendjének elemzéséből kirajzolódott, hogy az átlagosnál több vörös húst fogyasztók körében 62 százalékkal nagyobb arányban fordult elő a betegség. A feldolgozott húsok átlagosnál gyakoribb fogyasztása valamelyest nagyobb kockázatnövekedéssel állt összefüggésben, mint a feldolgozatlan húsoké. Mindezek tükrében a kutatók azt javasolják, hogy a 2-es típusú diabétesz megelőzése érdekében hetente legfeljebb egy alkalommal fogyasszunk nem feldolgozott vörös húst.

A Magyar Dietetikusok Országos Szövetsége által összeállított hazai táplálkozási ajánlás, az Okostányér felnőttek számára azt javasolja, hogy hetente legfeljebb 350-500 gramm főtt, párolt vagy sült vörös hús kerüljön a tányérra. Ez nyersen 500-700 grammot jelent. Feldolgozott húsipari termékeket pedig legfeljebb alkalomszerűen és akkor is kis mennyiségben érdemes enni. Mint azt korábban megírtuk, a túlzott vöröshús-fogyasztás a többi között szív-érrendszeri és daganatos betegségek megnövekedett kockázatával is kapcsolatba hozható.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +10 °C
Minimum: +5 °C

Többnyire erősen felhős vagy borult idő várható, időszakos vékonyodás, szakadás egyre inkább csak északkeleten fordulhat elő. Reggel, délelőtt átmenetileg kevesebb helyen eshet, majd a déli óráktól a keleti részeket leszámítva ismét egyre többfelé várható időszakos eső. A keleties irányú szelet helyenként élénk, a hegyekben erős lökések kísérhetik, majd északi, északkeleti irányba fordul az áramlás.A legmagasabb nappali hőmérséklet nagyrészt 6 és 12 fok között alakul, de a keleti naposabb részeken ennél néhány fokkal magasabb értéket is mérhetünk. Késő este 3, 9 fok valószínű. A frontra érzékenyeknél gyakrabban fordulhat elő fejfájás, migrén, fáradékonyság, levertség.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra