Prevenció
"Ugyanazokat a srácokat látom el, mint akikkel együtt melóztam” – Dr. Bana Richárd
Amikor egy fiatal, pályakezdő családorvos megérkezik leendő kis községi körzetébe, át kell törnie a bizalmatlanság kerítésén. Dr. Bana Richárddal, Székely település fiatal, 31 éves családorvosával beszélgettünk.
„A randin büdös lesz a szád, ha cigizel”
Az egészségügyi megelőző programok bevezetésével több mint 23 ezer ember életét menthetnénk meg évente. Ehhez első lépésként felvilágosításra, az emberek táplálkozási, mozgási, illetve egészségmegőrző szokásaira kellene hatni különféle ösztönzők rendszerbe állításával, vélik az Egyensúly Intézet kutatói.
"Alulról építkezve tehermentesítjük az egészségügyet"
"A magyar egészségügyben dolgozó fiatal orvosként nemcsak betegekkel kell foglalkoznom, hanem egészséges emberekkel is annak érdekében, hogy ők ne váljanak később beteggé. Ez is fontos része a munkámnak" - vallja dr. Watti Rézán szívsebész szakorvosjelölt, az Egészséghősök pályázat közönségdíjasa. A szakemberrel a fiatalok egészségtudatosságának erősítéséről, valamint az e célból indított országos vetélkedőről is beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
A fátyol- és gomolyfelhők mellett általában sok napsütés várható, azonban északon és az ország keleti felén erőteljesebb lesz a gomolyfelhő-képződés, arrafelé előfordulhatnak - néhol több hullámban is - záporok, zivatarok, sőt keleten egy-egy heves zivatar is kialakulhat. Délutántól dél, délnyugat felől elkezd megnövekedni a fátyolfelhőzet. Többnyire gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás, zivatarok környezetében viszont viharos lökések is lehetnek. A csúcshőmérséklet 21 és 29 fok között változik, a felhősebb északkeleti tájakon marad hűvösebb az idő. Késő estére 14 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.