Nyugdíj
Nem lesz rendkívüli nyugdíjemelés novemberig
A nyugdíjak 3 százalékos emelését, illetve az ellátások éves növelésének átalakításáról szóló egyeztetést kérték a kormánytól nyílt levélben a legnagyobb hazai idősügyi szervezetek. Varga Mihály pénzügyminiszter szerint novemberig nem várható nyugdíjkorrekció.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Egyre több gyermekorvost jelentenek fel oltásellenes szülők
Bár többségük felelősen gondolkodik, egy szűk csoport célja, hogy megrendítse a magyar szülők védőoltásokba vetett bizalmát – figyelmeztetett dr. Havasi Katalin, a Magyar Gyermekorvosok Társasága (MGYT) főtitkára, Házi Gyermekorvosok Egyesülete elnöke.
Az északkeleti, keleti harmadban az éjszaka képződött felhőzet a délelőtt folyamán szakadozik, gomolyosodik, így ott többórás, másutt a gomolyfelhők mellett sok napsütés várható. Záporra, zivatarra szórványosan - főként az északkeleti-keleti harmadban és a Nyugat-Dunántúlon - számíthatunk. A nyugatias szél többfelé megélénkül, zivatarok környezetében erős lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 22 és 27 fok között alakul. Fronthatásra szerdán nem figyelmeztetnek a meteorológusok.