Ennyi lehet a nyugdíjkorrekció összege novemberben

Legalább két és fél százalékkal magasabb inflációt vár a kormány idén, mint amennyivel eddig számoltak. Ennek megfelelően a novemberi nyugdíjkorrekció összege 51 ezer forint lehet egy átlagos nyugdíjas esetében.

Utoljára januárban kaptak nyugdíjemelést az idősek: akkor az 15%-os volt, de a gazdaságfejlesztési miniszter friss előrejelzése szerint idén ennél nagyobb lesz az infláció - számolt be róla az RTL Híradó

Az MTI szerint Nagy Márton gazdaságfejlesztési miniszter a Tranzit Fesztiválon azt mondta, hogy A fogyasztói árak növekedése augusztusban 16, szeptemberben 11-12, októberben 9-10, novemberben 8, decemberben pedig 7 százalékos lesz az előrejelzések szerint.

Ez alapján éves átlagban a 17,5 százalékot is meghaladhatja az infláció.

infláció nyugdíj nyugdíjkorrekció
11 hónap korrekcióját kapják meg egy összegben a nyugdíjasok novemberben. Fotó: Getty Images

Ezért korrekció járhat a nyugdíjasoknak, mert így 2 és fél százalékkal magasabb inflációt vár a kormány, mint amivel eddig számoltak. Ha így lesz, számításaik szerint egy átlagos nyugdíjas 51 ezer forinttal többre számíthat novemberben, a visszamenőleges korrekció miatt. 11 hónap korrekcióját egy összegben kapják meg az érintettek.   

A nyugdíjas szervezetek viszont ennél többre számítanak. A törvény szerint ugyanis a nyugdíjas inflációhoz kell igazítani az emelést, ha az magasabb a pénzromlás átlagos üteménél.

"Az év végi nyugdíjas infláció 19 százalék közelében várható" - mondta a Híradónak Juhász László, a Nyugdíjas Szervezetek Érdekegyeztető Tanácsának alapító elnöke

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
Azonnali hatállyal kivonták a forgalomból ezt a gyógyszert – a betegektől is visszakérik
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +15 °C

Többnyire derült, napos idő várható, majd késő délutántól az északnyugati tájak fölé már érkezhet némi felhőzet, melyből néhol a határ közelében zápor, zivatar sem kizárt. A déli szél nagy területen megélénkül. Délutánra általában 32 és 36 fok közé melegszik fel a levegő. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.