Nobel-Díj
Mutatjuk az utóbbi évtized legnagyobb felfedezéseit
Az orvostudományi Nobel-díjat már 112. alkalommal ítélték oda a fontos felfedezésekért. 1901 óta összesen 224 embert tüntetettek ki: 39 alkalommal kapta egyetlen személy a díjat, míg 34 alkalommal kettő, 39 alkalommal pedig három tudósnak adták az elismerést, megosztva. Nézzük, melyek voltak az utóbbi évtized legnagyobb felfedezései, amelyek Nobel-díjat értek.
Orvosi Nobel-díj: így reagáltak az idei díjazottak
A Nobel-díjat odaítélő bizottságnak nem volt egyszerű kapcsolatba lépni az idei orvosi-élettani díjat elnyerő tudósokkal, csak rokonok segítségével tudták elérni David Juliust és Ardem Patapoutiant. De amikor végül sikerült felhívni őket telefonon, mindkét kutató nagyon meglepődött és igen boldog volt - ismertette Thomas Perlman, a stockholmi Karolinska Intézet Nobel-közgyűlésének titkára.
A magyar biofizikus, aki megfejtette a hallás titkát
Az orvosok sokáig nem értették, pontosan hogyan is működik a hallás. Aztán jött egy magyar kutató, akit a történelem forgataga úgy sodort, hogy megszerezte a rejtély megfejtéséhez szükséges tudást. Békésy György végül Nobel-díjat kapott.
Nobel-díjasok: neki köszönhetjük az EKG-t
Az elektrokardiográfnak hosszú évtizedek óta kitüntetett helye van a legfontosabb diagnosztikai műszerek között, hiszen mérési eredményei a szív működéséről gyorsan és pontosan tájékoztatnak. Az EKG eljárást egy olyan embernek köszönhetjük, aki nem csak azt látta át, hogy miért fontos a szív elektromos jeleit érzékelni és rögzíteni, de meg is tudta alkotni az eszközt, amellyel ez lehetővé vált.
Gyógyszerkereső
Kora délelőtt a Délnyugat-Dunántúlon is megszűnik a csapadék, csökken a felhőzet, így ott is napos, gomolyfelhős idő lesz. Délután délkeleten fordulhat elő egy-egy futó zápor. A keleties szelet főként az ország északi felén élénk lökések kísérik. A legmagasabb nappali hőmérséklet 21 és 26 fok között várható. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.