Ahogy már mi is beszámoltunk róla , idén az amerikai David Julius és az Egyesült Államokban élő, de libanoni születésű Ardem Patapoutian kapta meg az orvosi-élettani Nobel-díjat, a hőmérséklet és a tapintás érzékeléséért felelős receptorok felfedezéséért. David Julius molekuláris neurobiológus a chilipaprika csípős, égető érzést keltő alkotóelemét használta egy olyan szenzor azonosításához a bőr idegvégződéseiben, amely hőhatásra reagál. Ardem Patapoutian molekuláris biológus, idegtudós pedig nyomásra érzékeny sejteket használt szenzorok egy olyan új osztályának felfedezésében, amelyek mechanikai stimulációra válaszolnak a bőrben és a belső szervekben.
Patapoutian éjjel tudta meg a hírt
Ardem Patapoutiant a hír késő éjjel érte, a fiával együtt az ágyban nézte a díjazottak nevének hivatalos bejelentését. A Karolinska Intézet hétfőn a Twitteren közzétett egy fotót, amely még álomittasan ábrázolta a tudóst és fiát párnák és takarók között. Patapoutian ölében laptop, arcán boldog mosoly volt látható. "A tudományban sokszor a magától értetődőnek vett dolgoknak van nagy jelentősége" - mondta.
Julius azt gondolta, valaki telefonbetyárkodik
David Juliust kora reggel tájékoztatta az intézet - írta Holly Ingraham, a tudós felesége a Twitteren. A hírhez képet is mellékelt, amelyen Julius - még hálóköntösben - egy elektromos készülékre pillant. "Azt gondoltuk, valaki telefonbetyárkodik" - írta egy másik fotóhoz, amelyen mindketten boldogan nevetnek, kezükben egy-egy csészével. "A telefonom jelzett, és egy rokonom volt az, akit a Nobel-bizottságból hívott fel valaki, aki a telefonszámomat próbálta megszerezni" - mondta el San Franciscó-i otthonában, az éjszaka közepén. Csak akkor hitte el, hogy nem a bolondját járatják vele, amikor a felesége meghallotta Perlmann hangját, és megerősítette, hogy valóban a Nobel-bizottság titkára keresi. Julius felesége és Perlmann ugyanis évekkel ezelőtt együtt dolgoztak.
A felfedezés magyar kutatókhoz is kötődik
Az idén orvosi-élettani Nobel-díjjal elismert kutatásoknak komoly szegedi gyökerei vannak, számos szálon kötődnek magyar kutatókhoz - mondta el Jancsó Gábor, a Szegedi Orvostudományi Egyetem (SZTE) professzora. Az SZTE ÁOK Élettani Intézetben a fájdalomérzés és a neurogén gyulladásos folyamatok vizsgálata nagy múltra tekint vissza. Jancsó Gábor édesapja, Jancsó Miklós farmakológus professzor már az 1940-50-es években alapvető megfigyeléseket tett Szegeden hő- és fájdalomérzés közvetítésében szerepet játszó érző idegvégződések működésével és farmakológiájával kapcsolatban. "Apám a vizsgálatai során olyan anyagokat keresett, amelyek gyulladást keltenek és így talált rá a kapszaicinre" - emlékezett vissza.
"A kapszaicin ismételt adagolása kísérleti állatokban és emberben is felfüggeszti az intenzív hő- és kémiai ingerekkel kiváltott fájdalomérzést. Másik hatása, hogy az állatok hőregulációja károsodik, magasabb környezeti hőmérsékleten nem képesek szabályozni a testhőmérsékletüket" - magyarázta a professzor, hozzátéve, hogy édesapja tudományos megfigyeléseit nemzetközi tudományos folyóiratokban csak halála után publikálta édesanyja, Jancsó-Gábor Aranka és Szolcsányi János, Jancsó Miklós munkatársai. Jancsó Gábor később folytatta édesapja érzőideg-végződésekkel kapcsolatos kutatásait.
"Azt már tudtuk, hogy a kapszaicin valamilyen módon inaktiválja azokat az érző receptorokat, amelyek a fájdalomérzékelésben és a hőérzékelésben szerepet játszanak, és hogy ugyanezek a neuronok egy bizonyos gyulladásos reakcióban is alapvető szerepet játszanak" - mondta. Ennek a hatásnak a mechanizmusát azonban nem ismerték, nem tudták azonosítani azokat a neuronokat, amelyek ezeket a hatásokat közvetítik. Munkájuk során sikerült ezen specifikus fájdalomérző idegsejtek és központi idegrendszeri kapcsolataik direkt morfológiai identifikálása.
Jancsó Gábornak a 1970-es évektől számos publikációja jelent meg rangos folyóiratokban, a többi között a Nature-ben is. Az 1977-es cikk nagy idézettséget ért el és a Nobel Bizottság által most kiadott tudományos háttéranyagban is megemlítik. Mint Jancsó Gábor megjegyezte, David Julius egyik munkatársa már korábban arról írt, hogy a szegedi kutatócsoport megfigyelései mutattak rá először, hogy a fájdalomérző neuronok funkciója specifikus fehérjéhez köthető.
"1977-ben jelent meg a cikkünk és 20 évvel később jelent meg az amerikai kutatók nagyon jelentős cikke, ami végül is megalapozta a Nobel-díjat azzal, hogy nekik sikerült ezt az egész kérdést molekuláris alapokra helyezni és azonosítani a TRPV1-nek nevezett kapszaicin receptort" - magyarázta a professzor. "Zsenge kísérletek erre itthon is történtek, de ez egy olyan áttörés volt, amely jelentősen átalakította ezt a kutatási területet" - mondta, hozzátéve, hogy ezekhez az eredményekhez olyan támogatásra és körülményekre volt szükség, amelyek egy amerikai intézetben rendelkezésre álltak. "Jó érzéssel tölt el, hogy az a téma, amelynek kutatásával az életét töltötte édesapám, édesanyám és én is, mégiscsak Nobel-díjra érdemes" - fogalmazott Jancsó Gábor.
