Neak
Indokolt a háziorvos kényelmi díja?
Jogellenesen szed kiszállási díjat az orvos című cikkében a HáziPatika.com is beszámolt róla, hogy mind több háziorvos számol fel betegeinek az "indokolatlan" házhoz hívásért néhány ezer forintot. Csakhogy a jogász szerint erre nincs legális lehetőség. Most megszólalt az ügyben a Háziorvosok Online Szervezete.
Nem mindegy, hol leszünk betegek
Átalakulás előtt áll a budapesti egészségügyi ellátás, kérdés azonban, hogy az Egészséges Budapest Program nyomán megvalósuló ellátórendszer hogyan illeszkedik az országos betegellátáshoz, a betegek vándorlásához. A fővárosban gyógyul az ország lakosságának közel harmada.
Gyógyszerkereső
Erőteljes gomolyfelhő-képződés várható, így napközben erősen felhős, sőt akár borult időszakokra is számítani kell. Délutánig döntően az ország északkeleti harmadán, majd délutántól délnyugat felől egyre több helyen várható zápor, helyenként zivatar. A nyugati szél élénk, olykor erős lesz, délutántól mérséklődik a légmozgás. A legmagasabb nappali hőmérséklet döntően 21 és 27 fok között várható, de az Északi-középhegység északi oldalán néhány fokkal hűvösebb is lehet. Késő este 14 és 21 fok között alakul a hőmérséklet. Az előrejelzések szerint napközben melegfronti hatás várható, ami miatt a frontérzékenyek tünetei felerősödhetnek.