Neak
Betegek adataival éltek vissza ortopéd szakorvosok
Ortopéd szakorvosokat, két asszisztenst, egy gyógyászati segédeszközök gyártásával foglalkozó cég tulajdonosát és több alkalmazottját is őrizetbe vette a rendőrség. A gyanú szerint az orvosok csaknem háromezer ember személyes adatával visszaélve írtak fel gyógyászati segédeszközöket, amelyek után a gyártók törvénysértően hívták le a támogatást a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelőtől (NEAK).
Nagy a baj a gyógyászati segédeszközöknél
Komoly problémára hívta fel a figyelmet a legnagyobb orvosi eszközöket forgalmazó szervezet. Az Orvostechnikai Szövetség szerint nagy gondot okozhat a gyógyászati segédeszközök drágulása és hiánya egyebek mellett az inkontinenciával küzdőknek, a sztómásoknak és a mozgássérülteknek is.
Húszmillió forintot kaphatnak ezek a háziorvosok
Összesen nyolcvan háziorvos és fogorvos jelentkezett a Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) letelepedési pályázatára, amelynek keretében fejenként akár nettó 20 millió forint támogatást is nyerhetnek annak fejében, hogy legalább hat évre vállalják már régóta üresen álló körzetek ellátását.
Gyógyszerkereső
Olvassa el aktuális cikkeinket!
Penészes táplálékkiegészítőt hívnak vissza a polcokról
enészgombák és Bacillus cereus spórás baktérium jelenléte miatt kivonta a forgalomból a Dragon Superfoods Bio In Shape Mix 200 grammos táplálékkiegészítő port a forgalmazója, a Culinaris Retail Kft. - közölte a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih).
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A változékony idő mellett a frontérzékenyek tüneteit napközben kettős fronthatás erősítheti fel.