Gyógyászati Segédeszközök
Még a tetőszigetelés is gyógyászati segédeszközökből épült
Mintegy ötmilliárd forinttal csökkent a gyógyászati segédeszközök után lehívott támogatások összege, amióta tavaly novemberben a Nemzeti Védelmi Szolgálat (NVSZ) és Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Iroda (KR NNI) nagyszabású nyomozásba kezdett a csalások felderítése érdekében.
Újabb két szegedi orvos kezére került bilincs
A hétvégén újabb két orvost vettek őrizetbe Szegeden, akiket költségvetési csalással gyanúsítanak. Mindketten ahhoz a bűnszervezethez tartoznak, amely jogosulatlanul vett fel gyógyászati segédeszközök után járó állami támogatásokat – közölte a Készenléti Rendőrség Nemzeti Nyomozó Irodánál (KR NNI) szerdán.
Gyógyszerkereső
A kevés gomolyfelhő és az észak, északnyugat felől érkező, helyenként meg is vastagodó fátyolfelhőzet mellett legalább többórás napsütésre van kilátás csapadék nélkül. A délies szél főként az Alpokalján megélénkülhet, máshol általában gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A csúcsérték 22 és 25 fok között alakul. Késő estére többnyire 8 és 14 fok közé hűl le a levegő. Vasárnap nem érvényesül fronthatás, pihenhet a frontérzékenyek szervezete.