Nagy a baj a gyógyászati segédeszközöknél

Komoly problémára hívta fel a figyelmet a legnagyobb orvosi eszközöket forgalmazó szervezet. Az Orvostechnikai Szövetség szerint nagy gondot okozhat a gyógyászati segédeszközök drágulása és hiánya egyebek mellett az inkontinenciával küzdőknek, a sztómásoknak és a mozgássérülteknek is.

Már egy ideje kongatják a vészharangot a gyógyászati segédeszköz (gyse) forgalmazók, de ezt egyelőre nem hallja meg az egészségügyi kormányzat” – írta meg a Napi.hu. A portálnak Rásky László, az Orvostechnikai Szövetség főtitkára azt mondta, 3400 termékből már több százat nem tudnak közfinanszírozott ár alatt beszerezni, és az utóbbi időben 50 terméket vissza is hívtak a támogatott körből a gyártók vagy a forgalmazók. Az egészségbiztosító által megszabott árakon ugyanis már nem tudják értékesíteni a termékeket.

A Nemzeti Egészségbiztosító (NEAK) által támogatott termékekre egyebek mellett az inkontinenciabetétre, a pelenkára, a sztómazsákra, a kerekesszékre, a hallókészülékre és a kompressziós harisnyára jelenleg mintegy 960 ezer betegnek van szüksége Magyarországon. Ezek csaknem 100 százaléka importból származik, de már képtelenség a közfinanszírozott ár alatt beszerezni a segédeszközöket.

gyógyászati segédeszköz, NEAK, TB
Több száz terméket már képtelenség tb-támogatott áron beszerezni. Fotó: Getty Images

Másfél évtizede gyökerező problémáról van szó

A biztonságos betegellátást is veszélyeztető beszerzési problémák azonban nem új keletűek. Rásky László szerint a gyógyászatisegédeszköz-ellátás körüli gondok már legalább másfél évtizedre nyúlnak vissza, csupán elmúlt egy évben csúcsosodtak ki.

2002-ig az volt bevett szokás, hogy az egészségbiztosító meghatározott időközönként ártárgyalást tartott a gyse-gyártókkal és -importőrökkel. Azonban már 20 éve nem volt ártárgyalás, és a legutóbb meghatározott árak 2003-ban léptek életbe – jelenleg is ezeken a közfinanszírozott árakon folyik a gyse-ellátás Magyarországon. A forgalomba hozók ugyan nyújthatnak be áremelési kérelmeket a NEAK felé, ezeket azonban jellemzően elutasítják, miközben a cégeknek 300 ezer forint igazgatás-szolgáltatási díjat kell fizetniük minden ilyen kérelem után.

Az Orvostechnikai Szövetség főtitkárának elmondása szerint egyébként jelenleg is vannak áremelési javaslatok a NEAK asztalán, amelyek átlagosan 25-30 százalékos áremelést indítványoznak – de egyes termékköröknél még ez az emelés is kevés lenne. A szakember szerint, ha racionalizálnák a támogatási rendet, akkor nagyságrendileg 100 milliárd forintból meg lehetne oldani a korrekt gyse-ellátást.

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31 °C
Minimum: +12 °C

Túlnyomóan felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak keleten képződhet kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A keleties irányú szél csak az Észak-Alföld térségében élénkülhet meg.A legmagasabb nappali hőmérséklet jellemzően 30 és 33 fok között alakul. Késő este általában 15, 23 fok várható. Csütörtökre nem várható fronthatás, fellélegezhetnek a frontérzékenyek.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.