Kollagén
Májfolt és a napozás: mire figyeljünk változókorban?
A hormonális változások miatt kialakuló májfoltok leginkább a jól látható helyeken jelennek meg. Bár a kialakult barna foltok kezelést nem igényelnek, napozás hatására sötétebbé válhatnak, és újabbak is megjelenhetnek. Mindazonáltal megelőzhetjük a kellemetlenségeket.
Gyógyszerkereső
A nap nagy részében közepesen vagy erősen felhős idő várható, az északkeleti országrészben ugyanakkor naposabb lesz az idő. Hazánk délnyugati felén késő délutánig csak kevés helyen fordulhat elő kisebb eső, zápor. Késő délutántól délnyugat felől viszont kiterjedt csapadékzóna érkezik. A délkeleti, keleti szél többfelé megerősödik, amit néhol viharos lökések is kísérhetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet általában 20 és 26 fok között várható. Késő estére 14 és 20 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.