5 tévhit a bőr megereszkedéséről

A bőr rugalmasságának elvesztése már fiatalon, a harmincas években kezdődik, ötven felett pedig egyre gyorsabbá válik. Ennek okairól a legkülönfélébb tévhitek keringenek. Néhányra itt a cáfolat.

A bőr megereszkedésének többféle oka is van, először is csökken a frissessége. Ez számos tényezőtől függ, többek közt az öröklött hajlamtól, a káros szokásoktól (dohányzás, kevés alvás, elégtelen folyadékfogyasztás) és a napon töltött idő mennyiségétől. Mindezek együttesen gyorsíthatják azt a természetes folyamatot, amely mindenképpen megindul, vagyis hogy idővel csökken a kollagén és elasztin termelődése, valamint a bőr vízmegkötő képessége. A bőr megereszkedése elkerülhetetlen, de a folyamat jelentősen lassítható. Ugyanakkor fontos eloszlatni több tévhitet is - állítja Sutka Beáta, az Oxygen Medical Ultherapy szakértője.

A futás és az ugrálással járó mozgások okozzák a megereszkedést

Az arcbőr megereszkedésének két fő biológiai oka van: egyrészt kevesebb kollagén termelődik, ami a rugalmasság elvesztéséhez vezet, másrészt csökken az arcon a zsírszövet mennyisége, s így nyúzottabbnak tűnhetünk. Nem valószínű, hogy futás vagy az aerobik közben olyan lendülettel, erővel tudnánk mozogni, hogy az károsítaná a kollagénállományt. Ennél sokkal nagyobb az esélye, hogy túl sok időt töltünk a szabadban UV-védelem nélkül, ami valóban csökkentheti a kollagén termelődését. Ezért fontos még hideg és felhős időben is a fényvédelem.

A bőr megereszkedése ellen otthon is tehetünk

A bőr megereszkedése ellen otthon is tehetünk

A testsúlyváltozás nem befolyásolja az arcbőrt

A hízás vagy fogyás, azaz mindkét irányú testsúlyváltozás hat az arc bőrére is, minél gyorsabb és jelentősebb a változás, annál inkább. Ha súlyt szedünk fel, a bőrünk megfeszül, hogy teret tudjon adni a kiterjedő zsírszövetnek. Ha pedig fogyunk, láthatóvá válik a szem alatti és az állkapocs környéki bőr megereszkedése. Ahogy idősödünk, az is megfigyelhető, hogy ha az ujjainkkal meghúzott arcbőr sokkal lassabban ugrik vissza a helyére, mint fiatalabb korunkban.

A feszes bőr legalább olyan fontos, mint az, hogy mit mutat a mérleg, de a legjobb, ha a kettő összhangban van. Részletek!

A hason alvás okozza a megereszkedést

Az alvási pozíció nem okoz megereszkedést, mindössze alvási ráncokhoz vezet. Ezek azok a vonalkák, bemélyedések, amelyeket az ágynemű présel az arcra, a nyakra, a dekoltázsra és az idő múlásával egyre tovább maradnak meg a bőrön. Mindössze ezektől mentesülhetünk, ha háton alszunk, vagy kipróbálunk bizonyos ergonomikus kialakítású párnákat.

Az otthoni bőrkezelések semmit sem érnek

Tény, hogy a kereskedelemben kapható készítmények nem képesek csodát tenni, de egy hatékony hidratáló átmenetileg életet lehelhet a fakó, fáradt bőrbe is. Érdemes olyan készítményeket keresni, amelyek A-, és C-vitamint tartalmaznak, jó hatásúak lehetnek a C-vitamin szérum, és az AHA-tartalmú kozmetikai szerek is. Érdemes kipróbálni a retinolos szérumokat is, de csak éjszakára, ugyanis a napfény deaktiválja a hatóanyagot. Sokat tehetünk a bőrünk öregedésének lassításáért, ha eleve UVA-szűrős termékeket használunk.

A ráncok eltüntethetők, a megereszkedés nem

Ma már elérhető olyan professzionális eljárás, amely a bőr megereszkedésére nyújt hatékony és biztonságos megoldást. A mikro-fókuszált ultrahang precízen, a megfelelő mélységben, tűhegynyi pontossággal célozza meg azt a pontot, ahol a kollagén újratermelődését be lehet indítani. A szövetet az optimális hőmérsékletre, 67 °C-ra melegíti fel, ahol beindul a kollagén képződés. A speciális ultrahangos kezelést követően azonnal érzékelhető a bőr tömörsége, visszaemelkedése. Ez az eljárás azonban kitartást kíván, hiszen csak 3-6 hónap alatt alakul ki a végleges eredmény.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +14 °C
Minimum: +2 °C

Napos idő várható gomolyfelhő-képződéssel és északnyugat felől növekvő fátyolfelhőzettel, amely az Észak-Dunántúlon már vastagszik is. Helyenként alakulhat ki zápor, északnyugaton egy-egy zivatar is lehet. A nyugatias szelet élénk széllökések kísérhetik. Késő estére 3 és 10 fok közé hűl le a levegő. Az orvosmeteorológia terén kettősfronti hatásra kell készülni.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra