Egyre kevesebb tejet fogyasztunk, ez az oka

Egyre inkább visszaesik a tehéntej és a tejtermékek fogyasztása a világban, különösen a nyugati országokban. Mutatjuk, mit jelent ez pontosan, és mi állhat a háttérben.

Drámaian visszaesett a tehéntej fogyasztása világszerte – adta hírül Facebook-oldalán az élelmiszeripari trendekkel és kockázatfigyeléssel foglalkozó Rizikometer. Az olasz Il Fatto Alimentare cikkére hivatkozva azt írták, ez a tendencia több okra is visszavezethető.

fiatal nő visszautasítja a tejet
Egyre kevesebb tejet fogyasztunk. Fotó: Getty Images

A legtöbben a tehenek miatt aggódnak

A tejfogyasztás népszerűségének csökkenése a leginkább az állatjóléttel kapcsolatos kérdésekhez köthető. A megkérdezett fogyasztók 57 százaléka ugyanis úgy nyilatkozott, aggódik a tejelő tehenekkel való bánásmód miatt.

A másik fő érv a fogyasztás mérséklésére, hogy az állattartás jelentősen terheli a környezetet. A vásárlók tehát „egyre inkább elfordulnak a tehéntejtől, és helyette a klímára kevésbé káros növényi tejeket választják” – derült ki a beszámolóból. Ezek mellett sokan azért (is) fogják vissza tejfogyasztásukat, mert csökkenteni szeretnék a telítettzsír- és a transzzsír-fogyasztásukat.

Tehéntej vagy növényi tej? Ezeket gondoljuk át
A növényi alapú tejekből sok olyan tápanyag hiányzik, amelyek a tehéntejben megvannak, ugyanakkor ezeknek az alternatíváknak is számos előnye lehet.

Ennyi tejet isznak a magyarok

1974 óta a felére csökkent az egy főre jutó tejfogyasztás az Egyesült Királyságban. Ugyanez a helyzet az Egyesült Államokban is, ahol 1970 és 2019 között a 227 milliliterről 115 milliliterre csökkent az elfogyasztott tehéntej napi mennyisége.

Magyarországon 2022-ben 193,9 liter volt az egy főre jutó éves tejfogyasztás. Ez csaknem a negyedével kevesebb, mint az 1987-ben mért, 252,4 literes rekord.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.