
Időskor Biztonság


Hogyan vigyázhatunk idős szeretteinkre?
Akár a lassabb reakcióidő miatt, akár azért, mert már nem képesek olyan jól felmérni és elkerülni a veszélyeket, idős szeretteinknek sokkal nagyobb az esélyük arra, hogy valami baj történik velük az otthonukban. Éppen ezért mindent el kell követnünk annak érdekében, hogy minimálisra csökkentve a kockázatokat, életterüket minél biztonságosabbá tegyük. Az alábbiakban ehhez adunk néhány hasznos tanácsot.


Gyógyszerkereső
Estére a felhős tájakon a gomolyfelhők összeesnek, és éjszaka már nagyrészt derült időre van kilátás, csak kisebb körzetekben lehet felhős az ég. Csapadék nem lesz. A Nyugat-Dunántúlon hajnalra pára-, valamint ködfoltok képződhetnek, melyek azonban reggel gyorsan feloszlanak. Gyenge lesz a szél sőt, sokfelé szélcsend várható. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire 4 és 9 fok között alakul, ennél hidegebb az északi völgyekben, enyhébb idő a magasabban fekvő részeken, vízpartokon, nagyobb városokban lehet. Ma zavartalan, szép tavaszi idő lesz, és még azokat sem viselheti meg a hétfő, akiknek a frontok vagy a pollenek okoznak kellemetlen tüneteket.