Életmódváltók Program
"Az arcom legalább már kisebb lett"
Harmadik hete dübörög életmódváltó programunk, és Sanyihoz hasonlóan én is úgy érzem, hogy kezdünk belejönni. Némi csalás és egy kisebb összeomlás után ettől a héttől háromra emelem az edzések számát, és jobban ráfekszem a kalóriaszámlálásra is. Szóval, nincs megállás!
"Nagy bajban leszek a ruhatárammal"
A harmadik hetet taposva lassan ki merem jelenteni, hogy immár nem az életmódváltás kezdetén járunk Andival, hanem bizony nyakig elmerültünk benne. Továbbra is nehéz lenne persze megmondani, hogy vajon elértük-e már a mélypontot, mégis úgy érzem, egyre inkább kitisztul a fejünk felett az ég.
"Pár hét, és úgyis feladod"
A reggeli fogmosáskor, aznapi szettünk összeállításakor, az otthoni és az irodai liftben, majd pedig minden egyes mosdóhasználat alkalmával meg-meglessük magunkat a tükörben. Mégis évek telnek el úgy, hogy nem a valós képet nézzük, nem saját testünket látjuk, és egész egyszerűen nem veszünk tudomást arról, hogy baj van. De amikor ez végre megtörténik, akkor következik az életmódváltás.
Gyógyszerkereső
Az összefüggő felhő- és csapadékzóna északkelet felé halad, mögötte a több-kevesebb napsütés mellett erőteljes gomolyfelhő-képződés várható és egy átmeneti szünetet követően délután záporok, zivatarok, néhol akár heves zivatarok is kialakulhatnak, de a Délnyugat-Dunántúlon ekkor már csak kis eséllyel lehet csapadék. A délkeleti, majd délnyugatira forduló szél helyenként megerősödik, zivatarok környezetében viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet a tartósan csapadékos északkeleti tájakon 15 és 20, másutt 21 és 27 fok között várható. Késő estére 9 és 16 fok közé hűl le a levegő. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.