Éhség
Mennyire jó ötlet éhesen lefeküdni?
Ha valaki éhesen fekszik le, az lehet saját döntés, például azért, mert fogyókúrázik, de sajnos lehet annak az eredménye is, hogy esetleg egyszerűen nincs mit ennie. Általánosságban elmondható, hogy az, ha lefekvés előtt néhány órával már nem eszünk, a közvélekedés szerint egészséges, amennyiben napközben bevisszük a megfelelő mennyiségű kalóriát. De vajon tényleg így is van?
Szó szerint kiéheztet a járvány a társaságra
A koronavírus-pandémia nyomán sokan szenvednek társasági életük háttérbe szorulásától, mind jobban vágyakozva rokonaik, ismerőseik személyes közelségére. Amerikai idegtudósok most egy új tanulmányban kimutatták, hogy az elszigeteltség hasonló agyi folyamatokat és sóvárgást indít be, mint az éhség.
Gyógyszerkereső
Délnyugat felől megvastagszik a felhőzet, és esőt, záport, zivatart okozó kiterjedt csapadékrendszer érkezik, de az északkeleti megyékben reggelig még nem várható csapadék. A délkeleti, keleti szél többfelé lesz élénk, néhol erős, zivatarok környezetében viharos széllökések is lehetnek. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 14 fok között alakul. A pénteken érkező ciklon előtt melegebb levegő áramlott a Kárpát-medencébe, ami miatt napközben melegfront érezteti hatását.