Düh
Mit tesz a düh a testünkkel?
A düh, mint érzelmi állapot az ember fejlődése során fontos szerepet játszott a túlélésben, mivel megemeli az adrenalin szintet a szervezetben. Ugyanakkor sajnos vannak, akik a megemelkedett stressz-szintet nem tudják megfelelően kezelni, illetve kontrollálni. Ennek pedig akár fizikai tünetei is lehetnek.
A haragot így tudjuk a legjobban kontrollálni
Teljesen természetes, hogy dühbe gurulunk, ha valami rosszul érint minket, emiatt nem is kell szégyenkeznünk. Az azonban már a saját, egyéni felelősségünk, hogyan kezeljük a haragunkat, és igenis foglalkozunk kell vele, dolgoznunk kell azon, hogy megfelelően álljunk helyt egy ilyen szituációban. Cikkünkben összegyűjtöttünk néhány hasznos tanácsot.
Gyógyszerkereső
A legtöbb helyen csökken a felhőzet, csak kisebb körzetekben maradhat felhős az ég. Hajnalra több helyen válik párássá a levegő, helyenként köd, főként az Északi-középhegység, Észak-Alföld térségében réteges felhőzet is képződhet. A záporok, zivatarok nagy része este megszűnik, de az éjszaka második felében néhány helyen újból kialakulhatnak. A légmozgás többnyire gyenge vagy mérsékelt lesz, csak este a záporok, zivatarok mentén lehet még szélerősödés. A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet 9 és 15 fok között alakul. Fronthatások a mai napon sem várhatóak.