Cirkadián Ritmus
Biológiai ritmusunk felborulásának tünetei
Reggel a szokott időben felkelünk, megreggelizünk, elmegyünk dolgozni, délben megebédelünk, ebéd után ránk tör a fáradtság, este pedig nagyjából ugyanabban az időben nyugovóra térünk - belső óránk észrevétlenül meghatározza mindennapjaink ritmusát.
Mikor vegyük be a gyógyszert? Erre kellene figyelni
Az emberi szervezet és a kórházak eltérő "napirend" szerint működnek, ezt pedig figyelembe kellene venni a gyógyszerbeadás időpontjának meghatározásánál. Ellenkező esetben a szer nem biztos, hogy a megfelelő hatást fogja kiváltani a betegnél, sőt, akár ronthat is az állapotán - mutatott rá a Proceedings of the National Academy of Sciencesben megjelent friss kutatás.
Gyógyszerkereső
Az erőteljes gomolyfelhő-képződés mellett többórás napsütés várható és többfelé kell záporok, zivatarok kialakulására számítani, melyeket felhőszakadás, jégeső is kísérhet. Heves zivatarok is előfordulhatnak. A déli, délkeleti irányú szél csak néhol élénkül meg, zivatarok környezetében azonban viharos lökések is lehetnek. A legmagasabb nappali hőmérséklet 23 és 29 fok között alakul. Késő estére általában 15 és 21 fok közé hűl le a levegő. Lesz némi változékonyság a nap folyamán, de fronthatást nem okoz.