Boldogság
"A világ nem fog lelassulni, ezért nekünk kell"
Alig vártuk már az év végét, hogy végre megpihenhessünk, közben mégis annyira túlvállaltuk és leterheltük magunkat, hogy szinte semmit sem tudtunk megélni a karácsonyi hangulatból és az ünnep varázsából? Nem vagyunk egyedül. A jó hír azonban az, hogy tehetünk azért, hogy a következő évünket már ne a stressz és rohanás uralja. Szakemberrel beszélgettünk.
Gyógyszerkereső
Gomolyfelhős, napos időre van kilátás, majd délután délnyugat felől fátyolfelhők sodródnak fölénk. Elsősorban hazánk északkeleti, keleti felében alakulhatnak ki záporok, zivatarok. A délkeleti, keleti szél több helyen megélénkül, zivatarok környezetében erős, viharos széllökések is előfordulhatnak. A legmagasabb nappali hőmérséklet többnyire 22 és 24 fok között várható. Késő estére 10 és 18 fok közé hűl le a levegő. Napközben fronthatások nem okoznak kellemetlenséget.