Alacsony Vérnyomás
Betegségleírások
Vesebetegségre is utalhat a magas vérnyomás
Az idősebbek körében igen gyakori probléma a magas vérnyomás, ám vesebetegség fennállása esetén ez az arány még magasabb. Éppen ezért a gyógyszeres kezelésnek a vérnyomás normalizálásán túl a vesék védelmében is nagy szerepe van. Hogy lehet kezelni a vesebetegség okozta hipertóniát?
Ingadozó vérnyomás: mit tegyünk?
A magasvérnyomás a fejlett országokban népbetegségnek számít. Minimum a népesség 15 százaléka érintett. Évente csaknem 5000 magyar ember halála írható a betegség számlájára. Az alacsony vérnyomás jóval ritkább, azonban szintén kezelendő betegség.
Gyógyszerkereső
Kora délelőttig a délnyugati, nyugati országrészben erősen felhős vagy borult lesz az ég, és eső, zápor is előfordul. ezt követően ott is csökken a felhőzet, és mindenhol napos időre van kilátás gomolyfelhőkkel. A déli országrészben lehet több gomoly, amelyekből délután ott záporeső is kialakulhat. Időnként megélénkül a keleties szél. A hőmérséklet délután 21 és 26, késő este 10, 19 fok között várható. Időjárási frontok napközben nem okoznak kellemetlenséget.