Vesebetegségre is utalhat a magas vérnyomás

Az idősebbek körében igen gyakori probléma a magas vérnyomás, ám vesebetegség fennállása esetén ez az arány még magasabb. Éppen ezért a gyógyszeres kezelésnek a vérnyomás normalizálásán túl a vesék védelmében is nagy szerepe van. Hogy lehet kezelni a vesebetegség okozta hipertóniát?

A magas vérnyomás és a vesebetegség általában együtt jár, hiszen a hipertónia lehet a szerv károsodásának oka és eredménye is. Amennyiben a vérnyomás emelkedését a veseartéria szűkülete okozza, azt renovaszkuláris hipertóniának nevezzük.

Ekkor az artéria szűkülete vérellátási hiányt teremt, és mivel emiatt kevesebb vér áramlik, így a szervezet úgy érzékeli, hogy alacsony vérnyomás áll fenn, ezért olyan folyamatok indulnak be, melyek növelik a vér áramlását. Ehhez renin nevű anyag szabadul fel, ami fokozza az érösszehúzó anyagok mennyiségét, illetve egyre több vizet és sót visszatartó angiotenzin I, II és aldoszteron aktivizálódását is elősegíti.

"A vese elsődleges megbetegedései, például heveny vagy idült glomerulonefritis, idült pielonefritis, cukorbetegség okozta vesekárosodás is okozhat hipertóniát"- teszi hozzá Dr. Kapocsi Judit, a Trombózisközpont magasvérnyomás-specialistája.

Mi a jó vérnyomás?

A renovaszkuláris hipertónia hátterében leggyakrabban atherosclerosis, azaz érelmeszesedés, illetve a vesékben futó artériák rugalmasságának elvesztése áll. Ritkán ugyan, de a szűkület oka úgynevezett fibromuszkuláris diszplázia is lehet, mely a veseartériák rendellenes szerkezetével jár.

A magas vérnyomás vesebetegségre is utalhat

A magas vérnyomás vesebetegségre is utalhat

Nehéz diagnosztizálni

Sajnos a veseartériák szűkületéből adódó magas vérnyomást - csakúgy, mint az elsődleges hipertóniát- nehéz észrevenni, hiszen az esetek többségében semmilyen tünetet nem produkál a beteg. Éppen ezért általában otthon, vagy a háziorvosnál történő rutin vérnyomásmérés során derül fény a 140/90 Hgmm feletti vérnyomásra.

Amikor 3 különböző hatású vérnyomáscsökkentő ellenére sem normalizálódnak az értékek, gondolni kell mögöttes betegségre, így ekkor a vesék és azok funkciójának vizsgálata -is- szükséges (vérvétellel, vizeletvizsgálattal, képalkotó vizsgálatokkal). Amennyiben bebizonyosodik a renovaszkuláris hipertónia, úgy a vérnyomáscsökkentő terápián kívül az alapbetegség kezelése is nagy szereppel bír.

Életmódbeli változtatások

- só-és koleszterinszegény étrend

- rendszeres, laza testmozgás

- stressz csökkentése

- dohányzásról való leszokás

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

vércukorszint
Fahéjas alma: így hat a vércukorszintre – Mutatjuk, hogy a legjobb elkészíteni
koleszterin
Magas koleszterin? A szakértők szerint ezt a hibát követik el legtöbben
Egyetlen rossz szokás miatt veszíthetünk sok izmot 50 felett – Ezt tanácsolja a szakértő
demencia
Éjszakánként ennyit kell aludni, hogy csökkenjen a demencia kockázata – Se a kevesebb, se a több nem jó
magas vércukorszint
50 felett ezért emelkedhet meg a vércukorszint – Íme a lehetséges kiváltó okok
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +16 °C
Minimum: +3 °C

A pára- és ködfoltok feloszlása, valamint az összefüggőbb felhőzet levonulása után napos idő várható, keleten gomolyfelhők is képződnek, melyek délután szétterülve átmenetileg felhősebb periódusokat okoznak, majd estére feloszlanak. Eközben késő délutántól, estétől északkelet felől egyre vastagabb felhőzet érkezik, melyből az északkeleti, keleti határvidéken néhol gyenge csapadék előfordulhat. Az északi, északkeleti szél a Tiszántúlon és a Dél-Alföldön megélénkül, másutt gyenge vagy mérsékelt marad a légmozgás.A legmagasabb nappali hőmérséklet 13 és 18 fok között alakul. Nem érvényesül markáns fronthatás, ugyanakkor a magasban hidegebb levegő áramlik térségünkbe.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Büdös, bizarr, mégis csemege: felismered a világ legfurcsább ételeit képről? Erjesztett hal, lárvás sajt, vérleves – a világ legbizarrabb ételei közül néhány még a legbátrabbakat is próbára teszi. Hányat ismersz fel?
kvíz
Az influenza egy erősebb megfázás. Igaz vagy hamis? – Átmennél a nagy vírusteszten? Antibiotikumok, védőoltások, influenza, HPV: a fertőző betegségekkel kapcsolatban számos tévhit él a köztudatban. Válaszolj 8 kérdésre, és derítsd ki, mennyire tudod megkülönböztetni a tényeket a tévhitektől!