Nem mindegy, hogyan méri a vérnyomását!

Főleg a normális vérnyomásúak szoktak megdöbbenni, amikor egyszer csak extrém értékeket mér valaki náluk. Mi ennek az oka? Egyáltalán hogyan, mikor és hol kell vérnyomást mérni?

Nem mindegy az idő

A vérnyomás természetesen ingadozik a nap folyamán, követve a szervezet igényeit. Alvás közben alacsonyabb, ébredés előtt elkezd emelkedni, a munkahelyen vagy stresszhelyzetben akár extrém magasra is felmehet, estére pedig - szerencsés esettben - újra lejjebb megy, hogy könnyítse az elalvást.

Épp ezért ahhoz, hogy hiteles képet kapjunk valaki vérnyomásáról, rendszeresen ugyanabban a napszakban kell mérnünk.

Még annak is, akinek eddig normális volt a vérnyomása, időnként ajánlatos kérnie egy vérnyomásmérést, mert ez a betegség csendesen, alattomosan alakul ki , tehát nem lehet arra várni, hogy "majd akkor méretem, ha valami rosszat érzek".

A magasvérnyomás betegség? Tudta, hogy a magasvérnyomás betegségnek számít? Mindent megtudhat a magasvérnyomás-betegség kialakulásának okairól Ha valakinél magasabb (tehát 140/90-es érték körüli vagy annál is magasabb) vérnyomást mértek, akkor néhány napig minden nap kétszer (esetleg háromszor) kellene ellenőrizni a vérnyomását. Reggel és este mindenképp, de nagyon jó, ha délben is rá tudunk szánni erre pár percet.

A legjobb, ha felkelés után, (gyógyszerszedés esetén a tabletták bevétele előtt) nézzük meg először az értékeket, majd délután 5-6 óra körül újra.

Ha lehet tudni, hogy milyen napszakban a legmagasabb a vérnyomás, akkor azt az időszakot is érdemes állandóan ellenőrizni.

A kapott adatokat írjuk fel, vérnyomásnaplót kaphat a háziorvosánál, de akár online is vezetheti nálunk .

Ha a magas vérnyomás miatt gyógyszert írt fel az orvos, akkor is nagyon fontos, hogy 1-2 hétig minden nap ellenőrizzük az értékeket és erről vezessük a vérnyomásnaplót. Így tudja majd ugyanis az orvos, hogy jól sikerült-e beállítani a vérnyomáscsökkentő(ke)t .

Ezután már elég csak hetente 1-2 alkalommal ellenőrizni a vérnyomást.

Zavaró tényezők

Ha az ember munka közben, "kutyafuttában" mér vérnyomást anélkül, hogy megpihenne néhány percre, akkor valószínűleg magasabb értékeket fognak mérni nála. Vérnyomásmérés előtt tehát kicsit le kell lassítani, pihenni kellene - nyugodt körülmények között. Orvosok azt ajánlják, hogy 5-10 percet üldögéljünk, mielőtt nekiállunk a mérésnek.

Vannak, akiknek stresszhelyzetet jelent a "fehér köpeny" is, náluk az orvos látványa miatt is felszökhet a vérnyomás.

A legjobb (ám kétségtelenül legdrágább módszer), ha saját vérnyomásmérőt vesz magának (vagy a családjának) az ember, és akkor nem idegeskedik, hogy mikor kerül már sorra a rendelőben.

Emelkedhet a vérnyomás nemcsak stresszhelyzetben és izgalom hatására, de dohányzás és alkohol fogyasztása után is! Ezért nem érdemes ilyen szituációkban mérni a vérnyomást, hagyni kell megnyugodni a szervezetet. Ha 1-2 órával a stressz, dohányzás, alkoholfogyasztás után is magas a vérnyomás, akkor az viszont hipertóniára utalhat.

Hogyan kell helyesen vérnyomást mérni? Mit kezdjünk az így kapott adatokkal?

Hogyan kell helyesen vérnyomást mérni? Mit kezdjünk az így kapott adatokkal?

A helyes vérnyomásmérés

Vérnyomásunk fekvő helyzetben a legalacsonyabb, ha felülünk, akkor kissé magasabb értéket mérhetünk, állva pedig még 1-2 Hgmm-t emelkedik.

Fontos a kar helyzete is: ha lógatjuk, akkor a vérünkre gravitáció miatt magasabb értéket kapunk. Ha karunkat magasba emelnénk, akkor alacsonyabb lenne az érték. Ezért fontos, hogy a szív magasságában mérjünk. Néhány alkalommal érdemes egymás után mindkét karon elvégezni a mérést. Ha az így kapott adatok között 10 Hgmm-nél nagyobb a különbség, akkor keressük fel orvosunkat, mert ez betegség jele lehet.

Tartsa be tehát a következőket:

  • Tartson legalább 5 perc pihenőt mérés előtt.
  • Karját ne feszítse a mérés alatt, támassza meg úgy, hogy el tudjon lazulni a karizma.
  • Ha csuklón mér vérnyomást (ez egyébként pontatlanabb) akkor támassza ki úgy a karját, hogy a csuklója a szív magasságában legyen. Tegye fel úgy egy dobozra, vagy könyvre, hogy ilyen magasan legyen a csuklója anélkül, hogy meg kellene feszítenie ehhez a karját.
  • Lélegezzen normálisan, le lassabban, ne mélyebben.
  • Mérés alatt semmiképp ne beszéljen, és ne is mozogjon.
  • Az ujjait se mozgassa.
  • Mérést ne sportolás vagy cipekedés, intenzív házimunka után végezze.
  • Vérnyomásmérésre legalkalmasabb időpont ébredés után, és este 6 óra körül.
  • Mindig ugyanazon a karon végezze a mérést.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
fűszerek
Veszélyes lehet a fahéj, a szegfűszeg és a szerecsendió, ha így fogyasztod
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
gyümölcslé
Ez az ital szinte ugyanúgy káros a májra, mint az alkohol – Mégis rengetegen isszák
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +3 °C
Minimum: -3 °C

Az ország délnyugati felén erősen felhős vagy borult marad az ég, és ott helyenként előfordulhat még gyenge csapadék - nyugat felé haladva nagyobb eséllyel havas eső, gyenge havazás formájában. Másutt északkelet felől szakadozhat, főként délutántól csökkenhet a felhőzet, egyre több helyen a nap is kisüthet. Az északkeleti, északi szél fokozatosan mérséklődik, de helyenként még élénk marad. A legmagasabb nappali hőmérséklet 0 és +7 fok között várható, nyugaton lesz a hidegebb, keleten pedig az enyhébb idő. Ami az orvosmeteorológiai helyzetet illeti, a délnyugati országrészben még enyhe kettősfronti hatás válthat ki panaszokat az arra érzékenyek körében. Másutt azonban nem kell markáns fronthatással számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!