A fogyókúrák története

Korábban a kövér emberek főként a jómódúak közé tartoztak, akiknek még túlzott elhízás esetén sem kellett lemondaniuk az élvezetekről, hiszen ekkor még nem kísérte szégyenérzet az elhízást.

A jómód azt is jelentette, hogy meg tudták vásárolni a kövérség miatt szükséges luxusszolgáltatásokat - például a hordszéket séta, járás helyett.
Akkortájt az étkezésről való önkéntes lemondás leggyakrabban vallásos megszállottság következménye volt, remeték, szerzetesek vagy mint Szent Margit esetében, aki aszketikus megszállottsággal a minimum alá szorította táplálékbevitelét.
Egyfajta lázadás volt viszont Ferenc József feleségének, Erzsébetnek állandó fogyókúrája. E tekintetben a XX. század étkezési betegségének, az anorexiának volt előfutára.
Napjaink fogyókúrái azonban messze nem lázadásból, hanem sokkal inkább konformizmusból akarnak lefogyni, az általános elvárásoknak szeretnének megfelelni.
Az 1920-as évek táján a fogyókúrázók több mint a fele sajátos módszerrel kísérletezett: egy bélféregpetét tartalmazó pasztillával fertőzte meg magát. A féregpete bélrendszerükben megtapadva féreggé fejlődött, növekedni és szaporodni kezdett, és gyakorlatilag elette gazdája elől az ételt. Nem kisebb név, mint Maria Callas, a híres operaénekes is ezzel a módszerrel fogyott le 28 kilogrammot. (Sajnos, testsúlyával együtt a hangja is lefogyott.) Az érem másik oldala, hogy a féregtől megszabadulni nemigen tudtak, s az mindenféle egyéb betegséget is okozott.
A XX. század első harmadának másik sikere a vegetarianizmus volt. Magyarországon Bicsérdi Béla volt ennek fő propagátora, így az ő neve után bicsérdistának nevezték követőit. A bicsérdizmus hívei nyers zöldségen és főzeléken éltek. Céljuk azonban nem a fogyókúra volt - bár melléktermékként ez is megvalósult -, hanem az egészséges élet. Nézeteik szerint a legtöbb betegség oka a hús, vagyis a helytelen táplálkozás. Mint minden túlzást követő divat, ez is hamar feledésbe merült.
Az ideális alkat korról korra változik. Volt idő, mikor a derék lefűzésével érték el a férfiak számára szexuális felhívójel értékű mell- és fardomborulatok kiemelését. Habár itt nem a kövérség leplezése volt a cél, de a túlsúlyos alak oszlopszerűségét a fűző használata leplezni tudta.
Viselete nem volt kellemes, a légzést is nehézzé téve elszorította a hasat, összepréselve érezte magát mindenki, aki darázscsípőt akart mutatni. Magának a farnak a kiemelése az afrikai hottentotta törzsnél divat. Náluk valószínűleg genetikai háttere is van a farra hízásnak", de ezt tudatosan is elősegítik. Az ilyen hátsó 30-40 cm-re ugrik ki vízszintesen a derék alatt hátrafelé. Amikor 1850 körül Európába először hoztak ilyen fekete bőrű nőt, az csodaszámba ment. Királyi udvarokban mutogatták, újságok cikkeztek róla, mint a szexuális őserő példányáról. (Pszichológiai felmérésekből kiderül, hogy a férfiak szexuális érdeklődését a női alak gömbölyű vonalai hívják elő leghatékonyabban).
Manapság kicsit hasonló a nigériai ibu törzs szokása. Esküvő előtt két-három hétre hízókamrába zárják a menyasszonyt, hogy gusztusosan gömbölyű és kívánatos legyen teste mindenhol. Ebben a hízókamrában gyakorlatilag mozogni nem tud, rácson keresztül adják be az ínycsiklandó ételeket - mint a Jancsi és Juliska mesében. Ily módon két hét alatt akár 10 kilóval lehet növelni a menyasszony 'értékét'.
Nálunk színészek szoktak tudatosan vállalva gyorsan meghízni. Robert de Niro 20 kilót hízott, hogy Rocky, az ökölvívó hanyatló karrierjének szerepét hitelesen tudja eljátszani. Sharon Gless - aki a Cagney és Lacey sorozat karcsú szőke szereplőjeként vált ismertté - Stephen King Tortúra című drámájának londoni színházi főszerepéért hízott fel 17 kilót 1993-ban. Mint nyilatkozta, nem érdekelte őt a hízás, biztos volt benne, hogy amikor akarja, le tudja adni.
Egyébként ez biztosan így is van. Annak nehéz leadni a kilókat, aki észrevétlenül hízik meg, aki nem tudja, hogy mitől, mi az oka, mi van a hízás lelki hátterében. Aki úgy érzi, hogy rejtélyes erőknek van kiszolgáltatva, s magatehetetlenül egyre csak hízik. A férgek után mesterséges szerek jöttek divatba. Előbb a hashajtók, majd később az anyagcsere-gyorsítók. A hashajtók sem váltak azonban be, mert a szervezet hamar hozzászokott, sőt rászokott. Aki rendszeresen szed hashajtót, annak természetes bélürítési reflexei elsorvadnak, s egy idő után már csak kizárólag hashajtóval tud székletet üríteni. Ehhez hasonló - bár hatékonyabb - az önhánytatás. Az önhánytatók gyakran anorexiás és bulímiás betegek, akik a hánytatásról előbb-utóbb már nem tudnak leszokni, s a naponként akár többszöri hányással anyagcseréjüket súlyosan megterhelik. (A hányás során rengeteg emésztőnedvet, sót stb. veszít a szervezet, ami automatikusan nem pótlódik.)

Ennél is drámaibb történt az anyagcsere-élénkítőkkel. Ezek első példányai a pajzsmirigyhormonok voltak. Természetesen felborították a szervezet saját hormontermelését, összhangját, betegséget okozva. Az USA-ban a húszas években bevezettek egy anyagcsere-gyorsító kémiai anyagot, az ún. DNTP-t, azonban néhány év után betiltották, mert sok esetben okozott halált, vakságot süketséget.
Később felfedezték az amfetaminszármazékokat, amelyek közül néhány kifejezetten élénkít; olyannyira, hogy a háborúban bombázó- és vadászgéppilótáknak ezt adták, hogy akár két napig egyfolytában bevethetők legyenek. Nemcsak a szellemet, de a testet is felpörgették ezek a szerek, melyeknek utódait találjuk meg az Ecstasy és a Speed néven ismert , manapság divatos" kábítószerekben. A legsikeresebb fogyasztószer ebből a molekulacsaládból hazánkban Gracidin néven vált ismertté. Valóban gyorsan le lehetett fogyni a segítségével, azonban ezeknek a gyors fogyásoknak gyors visszahízás volt a következménye, ráadásul igen gyakran kábítószerszerű hozzászokás alakult ki, s emiatt világszerte betiltották forgalmazását.
A tabletták maradtak azóta is a fogyni kívánó emberek vágyálmai. Hiszen ez olyan, mint a mesében a csoda, beveszem, és másnap, amikor felébredek, már sovány is vagyok. Ráadásul nem kell szembenézni a falánksággal, annak lelki hátterével, a kommunikációs ügyetlenséggel, intimitászavarral, mozgáskultúra-hiánnyal.
Így aztán a legtöbb ígéretes fogyókúrához manapság tablettákat társítanak, kielégítendő ezt a misztikus igényt. Ismerünk olyan tablettát, amiben tengeri moszat vagy cellulóz van, ami a gyomorba kerülve majd felpuffad, s kitöltve a gyomrot elveszi az étvágyat - mint hirdetik. A tapasztalat azonban az, hogy e tabletták a kezdeti érdeklődés - hiszen mindenki szeretne csodában részesülni - után eltűnnek a süllyesztőben.
A legutóbbi tabletta jellegű segítség olyan anyagot tartalmaz (L-karnitin), ami a zsírszövetből kiáramló vagy a táplálékból felszívódó zsírsavakat beviszi" a mitokondriumba (ez a sejtek égetőkemencéje, energiaforrása), és segíti elégetésüket. Önmagában persze ez sem fogyaszt, csak lehetőséget teremt a zsírsavak jobb kiürítésére. Mozgás, fizikai munka (no és persze diéta) nélkül azonban ez sem ér semmit.
Sokan a jövőtől várják a csodát, például az 1994-ben felfedezett éhségérzetet befolyásoló gén kapcsán, amely azzal kecsegtet, hogy szintetizálni lehet majd olyan anyagokat, amelyek segítségével nem érzünk semmi éhséget akkor sem, ha nem eszünk semmit. Előre meg lehet jósolni, hogy ennek is lesznek áldozatai. Hiszen a teljesen kalóriamentes diéta is szedett áldozatokat, de nem sokat, mert ott még megvan a természetes étvágy, ami mérsékli és szabályozza az extrém diétát.
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
+18, +23 °C
Minimum:
+6, +11 °C

Hazánkban csütörtökön délelőtt többfelé erősen megnövekszik a felhőzet, a Dunántúlon gyenge eső, záporeső kialakulhat.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag