“A szüleim válása után fordultam az ételhez” - mondja a 272 kilós nő

A repülés igazi rémálom számára.

A lány akkor került szoros kapcsolatba az étellel, amikor szülei szakítottak, de a tragédiák a válással nem értek véget. Stephanie édesapja tragikusan hirtelen halt meg egy balesetben, a lány édesanyja pedig anyagi nehézségekkel küzdött, így a kislány nevelőszülőkhöz került apja halála napján. 

Az élet 250 kiló felett
Stephanie Smith szeretne lefogyni (FOTO: TLC/Warner)

“Olyan volt, mintha két szülőt is elvesztettem volna azon a tragikus napon.”

- mondta Stephanie.

A nevelőotthonba Stephanie más vigaszt nem látott, így az ételhez fordult, ez adott neki érzelmi megnyugtatást. 

A lányból azóta felnőtt nő lett, és immáron ő is két gyermek édesanyja, akiért felelősséggel tartozik. Ezért is szeretne megszabadulni az extrém túlsúlytól, amihez Dr. Now, az Élet 250 kiló felett orvosának segítségét kérte. 

Stephanie most 272 kilósan egy súlycsökkentő műtét előtt áll, amiben édesanyja és mostohaapja is támogatja. Az extrém túlsúly leadásában a lányai is motiválják őt, de nincs könnyű dolga, mert kétségek gyötrik. 

Az élet 250 kiló felett
Stephanie nem érzi úgy, hogy menne neki a fogyás (Foto: TLC / Warner)

A műsorban szereplők vállalják, hogy betartják Dr. Now tanácsait. Odafigyelnek az étkezésükre, mozgással támogatják a fogyást, majd a műtét után további teendőket is megtesznek az egészségük érdekében. Stephanie életében úgy tűnik, hogy mindezek a szabályok nem férnek bele, így Dr.Now szkeptikusan fogadta Stephanie kontroll látogatását. Vajon Stephanie-nak sikerül meggyőzni az orvost arról, hogy betartja a diétát, és a sportolást? 

Az élet 250 kiló felett
A gyermekei miatt döntött úgy, hogy változtat az életén (Foto: TLC / Warner)

Az orvos szerint Stephanie-nak az élete múlik azon, hogy betartsa a szabályokat, és végül a műtéttel csökkentsék a súlyát.  Nem ő az egyetlen, aki elbizonytalanodott, hasonló érzések keringtek Mark Rutlandban is. 

Az Élet 250 kiló felett 10. évada a TLC Csatornán fut új részekkel. 

 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

napfogyatkozás
Napfogyatkozás 2026 – Vakságot is okozhat, ha holnap nem így nézel fel az égre
Ezt az italt senkinek sem ajánlja a szívsebész – Már kis mennyiségben is növeli a vérnyomást
Hússzor károsabb a dohányzásnál, a magyarok többsége mégis csinálja
citromos víz
Kiderült az igazság a citromos vízről – Így hat valójában a szervezetre
D-vitamin
Meglepő, melyik vitamin az emésztés rejtett támasza – Hiánya hamar panaszokat okoz
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +33 °C
Minimum: +14 °C

Döntően felhőtlen, napos időre számíthatunk, csak a keleti, északkeleti tájakon képződhet átmenetileg kevés gomolyfelhő. Csapadék kizárt. A délire forduló szél főleg a Dél-Alföldön, illetve az Észak-Dunántúlon élénkül meg.Délutánra jellemzően 32 és 35 fok közé melegszik fel a levegő. Késő este 16 és 28 fok közötti értékek valószínűek. Fronthatással továbbra sem kell számolni.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
A horzsolásra hintőport kell szórni. Igaz vagy hamis? – Teszteld a sebkezelési tudásod! Bár egy kisebb sebet látszólag egyszerű ellátni, de könnyű hibázni is. Töltsd ki sebkezelési kvízünket, és derítsd ki, mennyire vagy tisztában az alapvető elsősegélynyújtási szabályokkal!
kvíz
„Lehet hogy demiszexuális vagyok?” – Ezzel a 8 kérdéssel kiderítheted A vonzalom nem mindenkinél működik ugyanúgy. Egyeseknél csak azután jelenik meg, hogy valódi érzelmi kötelék alakult ki bennük – ők a demiszexuálisak. Vajon te is közéjük tartozol? Most kiderítheted.