Nemcsak az ágy, az asztal is összetartó erő

Több mint bútor

Egy felnőtt embernek már igen sokféle asztal élhet az emlékezetében. Játéknak, relaxációs gyakorlatnak sem rossz, ha egyszer - mondjuk elalvás előtt - megpróbáljuk felidézni ezeket. Nekem a nagymama damaszttal terített ovális ebédlőasztala jelenik meg elsőnek, főhelyen a szigorú tekintetű nagyapával, aki mellé csak kimosdva, megfésülködve volt szabad leülni. Aztán a szülői házbeli konyhaasztal, a piros kockás viaszos vászonnal a tetején, ahol anyánk apró csalafintaságokkal, különleges fűszerezéssel, díszítéssel igyekezett dúsítani, ínycsiklandozóvá, vonzóvá tenni a négy gyerek számára a legegyszerűbb étkeket is.

Menzaasztalok az utált bádogtálcákkal...Eldugott cukrászdák meghitt sarkai, kerek asztalkái, vendégváró éttermek boxai kellemes emlékeket idéznek: ha mást nem, egy-egy önfeledt pillantást, kézfogást, egy jó kezdetet vagy könnyes búcsút jelentettek. Lakodalmak kecskelábas tákolmányai következnek, rajtuk átlátszó műanyagterítők óvják a házilag szőtt-hímzett abroszokat. Az albérletek apró asztalkái is előkerülnek az emlékezetünkből, ahol a kezdő háziasszony szorongva tálalta fel első mesterműveit. Kerti asztalok mellett nagy családi összejövetelek, vidám bulik zajlottak, néhány emlékezetes, elegáns étterem asztala is felmerül az idő mélyéből.

Hogy miért fontosak ezek? Mindhez emlékek kötődnek: a terített asztal fölött, étkezés közben emberi kapcsolatok alakultak, szövődtek, erősödtek meg, ezek tették lehetővé, hogy családtagok, barátok, munkatársak ne csak menjenek egymás mellett, hanem valóban figyelhessenek is egymásra, szemkontaktus is létrejöhessen, szót válthassanak egymással. Egy-egy asztal körül családi, baráti kör alakult ki - hogy aztán együtt maradjon, sok-sok élménnyel gazdagítsa egymás életét, vagy szétszóródjon a nagyvilágban. Nem véletlenül mondják a házastársakról: elváltak ágytól és asztaltól! Bizony, a közös asztal legalább annyira összetartó erő, kapocs lehet, mint a közös ágy - jó lenne újra gondolni erre is.

Minden közös étkezés egy lehetőség

Nemrégiben a Knorr cég "Minden közös étkezés egy lehetőség..." címmel kutatást végzett, amely nemzetközi összehasonlításban vizsgálta a közös étkezés, a családi élet, a párkapcsolatok, a gyereknevelés és a munka összefüggéseit. Ennek egyik elgondolkodtató eredménye, hogy kiderült: a közös étkezések száma világszerte csökken. Az okokat firtatva a megkérdezettek leggyakrabban az eltérő időbeosztásra, a munkával töltött idő növekedésére, az időhiányra hivatkoztak. Pedig abban a kutatás során megkérdezettek egyetértettek, hogy a közös étkezéseknek fontos szerepük lenne a család életében: a többség úgy gondolta, hogy azok a gyerekek, akik rendszeresen együtt étkeznek a családjukkal, jobb étkezési szokásokat sajátítanak el, egészségesebbek, jobban teljesítenek az iskolában és a szókincsük is gazdagabb, mint azon társaiké, akiknek a közös étkezések kimaradnak az életéből.

Minden második válaszoló úgy vélte, hogy azokat a gyerekeket, akik rendszeresen közösen étkeznek a családjukkal, kevésbé fenyegeti az elhízás veszélye, és kevésbé valószínű, hogy később rászoknak a drogokra, mint akik soha nem ülnek egy asztalhoz a szüleikkel. Néhány olyan elem került elő, amellyel manapság alapvető baj van: ma a magyarokra a helytelen étkezési szokások jellemzőek, ijesztően nagy az elhízottak aránya már a fiatal korosztályokban is, egyre jobban terjed a drogozás és nincs dicsekednivalónk a kommunikációs készségeinkkel sem. Maga a család is válságban van, a házasságoknak legalább a fele válással végződik. Pedig nem kellene ennek így lennie: a közös étkezések, az egymásra figyelve, beszélgetés mellett elköltött családi vacsorák hozzájárulhatnának e felbecsülhetetlen értékű mikroközösségek fennmaradásához.

A "Minden közös étkezés egy lehetőség..." kutatás szakértői, Baktay Zelka és Baktay Miklós párkapcsolati terapeuták ennek pszichés hátterét így foglalták össze: "A közös étkezés egyben egymásra hangolódás is: hasonló testhelyzetben ugyanazokat az illatokat érezzük, ugyanazokat a színeket látjuk, ugyanazok a hangok hatnak ránk. Az ízek és az illatok határozzák meg legmélyebben a tudattalanunkat. Ezek a legmélyebb identitáselemek, amelyek gyerekkorunkban ivódnak belénk. Az énkép elemei is az illatokra épülnek. Ízekre, illatokra élesebben emlékszünk, mint a képekre. Mivel az ízek és az illatok elsősorban az étkezésekhez kapcsolódó emlékek, azok a családok, ahol rendszeresek a közös étkezések, vagyis ugyanazon ízek és illatok mentén határozzák meg magukat, nagyon valószínű, hogy egyben maradnak, hiszen az önmeghatározásuk elemei közösek."

Ajtó mint asztal

A családi étkezések, nyugodt, közös vacsorák elmaradásának okai között - még ha ezt nem is szívesen valljuk be - szinte biztos, hogy kitüntetett szerepet játszik a képernyő: a televízió, a számítógép előtt ülve, tekintetünket rászegezve jelentős időt, több órát töltünk el naponta. A kutatásból is kiderült: minden negyedik magyar a tévé előtt költi el a vacsoráját. Az is tény, hogy a lakberendezési trendek, a divatos bútorok is ezt az igényt vannak hivatva kielégíteni: az ülőgarnitúrákon ülők nem egymással szembenéznek, hanem a tévé felé fordulnak, a köztük lévő asztalka meg teljesen alkalmatlan tisztességes étkezésre, valóban csak néhány pohár, nassolnivalót kínáló tálka, hamutartó fér el rajta.

A lakások jelentős része is kisebb annál, hogy valódi ebédlőasztal vagy legalább egy konyhai ülősarok-garnitúra helyet kaphatna benne. Egy átlagos, 53 négyzetméteres lakás sok mindenre elég ugyan, de ritkán sikerül olyan étkezőhelyet kialakítani benne, ahol legalább négyen egyszerre asztalhoz ülhetnének. A keskeny konyhapult mellé két-három széket oda lehet ugyan tenni, de meghitt családi étkezésre nem való. Így aztán nem csoda, hogy nekem is némi leleményre volt szükségem, amikor nálam jött össze a nagyszülőkkel kiegészült család. Jobb híján a gardrób ajtaját emeltem le, tettem két szembefordított fotel tetejére, és a mama háziszőttes abroszával ezen terítettem asztalt egy igazi ünnepi, karácsonyesti vacsorához. Ma, amikor már a nagyszülők egyike sem él, erre az ajtóból lett karácsonyi asztalra, mint egyik legkedvesebb, meghatározó élményre gondolok vissza gyerekeimmel együtt.

Elhízás, rossz szokásból?

Azt, hogy nem mindegy, mit eszünk, mindenki tudja, arra viszont kevesebben gondolnak, hogy a "hogyan" is számít: az étkezés körülményei is elősegíthetik a táplálkozási betegségeket, például az elhízást. Hányan ebédelnek például "futtában", két tárgyalás között, ügyintézéssel, bevásárlással megkurtított, tízpercesre zsugorított ebédidőben? Hányan vacsoráznak oda sem figyelve, a tévé előtt ülve, tálcáról bekapkodva az ennivalót? Vagy hányan hódolnak az evés közben olvasás rossz szokásának? Ha felidézzük a döbbenetes statisztikákat, amelyek szerint Magyarország lakóinak kétharmad része súlyproblémákkal küzd, könnyen belátható, hogy az étkezési kultúránkkal, szokásainkkal alapvető baj van.

Antal Emese dietetikus, szociológus, a kutatás egyik szakértője szerint a közös vacsora szokásának bevezetése már önmagában is nagy lépés lehet az egészséges életmód felé. "Az agynak húsz percre van szüksége ahhoz, hogy feldolgozza a jóllakottság érzését. Ez annyit tesz, hogy ha közösen ülünk asztalhoz, és hosszasabban, nyugodtabban étkezünk, általában kevesebbet eszünk, mintha egyedül, a tévé előtt habzsolnánk. Az étkezés összehozza az embereket. Értékeket hordoz. Régóta ismert az a mondás, hogy az vagy, amit megeszel. Hogy mit eszel, az nagyban függ attól, hogy kikkel étkezel. A "Minden közös étkezés egy lehetőség..." kutatásból kiderült, hogy a közös étkezések ereje hosszú távon határozza meg a mindennapjainkat, és minden fogyókúránál hatásosabb mód arra is, hogy a pluszkilók súlyával ne kelljen folyamatosan küzdenünk - mutatott rá az összefüggésekre Antal Emese.