Napi egy hal, s már el is múlt a baj

Hasznos zsír, melyre szervezetünk egészséges működéséhez szükség van. Segíti a szív- és érrendszer egészséges működését, csökkenti a koleszterinszintet, sőt mi több, mérsékli a depresszív tüneteket. Ez pedig nem más, mint az omega-3 zsírsav.

Korunk népbetegsége a túltápláltság és a túlsúlyosság. Meglepően hangzik tehát, ha azt mondjuk, van olyan zsír, amiből hiányt szenvedünk? Pedig így van! A modern ember étrendjéből szinte teljes mértékben hiányoznak az omega-3 esszenciális zsírsavak.

Már az 1930-as évek táján kezdtek az orvosok felfigyelni arra, hogy a civilizált világban rohamosan terjedő érelmeszesedés és szívbetegség gyakorlatilag nem ismert a jóformán csak tengeri állatokat fogyasztó eszkimók körében. Bebizonyosodott, hogy a halolaj tartalmaz valamit, méghozzá az omega-3 esszenciális zsírsavakat, mely a szervezet által elő nem állítható, de normál működéséhez nélkülözhetetlen zsírsav csoport. Ez tehát a védőfaktor!

Míg a szervezet 1:1 arányban igényelné az omega-3 és a szintén fontos omega-6 zsírsavakat, modern táplálkozásunkra az 1:10-20 arány a jellemző, a növényi olajok és állati húsok túlzott fogyasztása miatt. Vagyis a civilizált világ, miközben látszólag túltáplált, omega-3 hiányban szenved, és ez a számos civilizációs betegség egyik oka lehet.

Mennyi halat?

Egyre több vizsgálat foglalkozott tehát az omega-3 zsírsavak szerepével, különböző betegségekben: az érelmeszesedés és szívbetegségek mellett az immunfolyamatokra gyakorolt hatásával, rákellenes hatásával. Számos kutatás kereszttüzébe került azonban a depresszió és az omega-3 kapcsolata is, mely szintén meghökkentő eredményeket hozott. A sok tengeri halat fogyasztó országokban arányosan kevesebb a depressziós beteg. Japánban 66 kg az évente egy főre jutó tengeri eredetű táplálék, Izlandon 102 kg, míg Németországban csupán 13 kg, az USA-ban pedig 24 kg. Utóbbi két országban jóval több is a depressziós beteg, mint az első kettőben.

Miért halat?

A depresszió biokémiai magyarázatában a szerotonin szerepét hangsúlyozzák. A szerotonin az agy egyik "sokfunkciós" neurotranszmittere (kémiai ingerületátvivő anyag), amely számos különböző élettani, endokrin és viselkedési folyamatot szabályoz. Vizsgálatok igazolják, hogy depresszióban az agyi szerotonin-anyagcsere jól mérhetően eltér (alulműködik), amelyeknek gyógyszeres korrekciója ma e betegségek egyik leghatékonyabb kezelési módja. A szerotonin hiánya tehát fontos szerepet játszik a depressziós állapot kialakulásában.

Az omega-3 kutatás ezekkel, a depresszió biológiai hátterét igazoló eredményekkel összhangban van, ugyanis számos adat igazolja, hogy a szervezet omega-3 szintje szoros kapcsolatban áll az agy szerotoninszintjével. Vagyis, ha a szervezet omega-3 hiánnyal küzd, a szerotoninszint is csökken, romlik a stresszel való megküzdés hatékonysága, s az így kialakuló állapot vezethet el a depresszióhoz. Bizonyították tehát, hogy a depresszió részben omega-3 hiányból fakadó agyműködési zavar. Így az omega-3 zsírsavak szervezetbe juttatásával növelhetjük a szerotoninszintet az agyban. A hatásmechanizmus így ugyanaz, mint a hangulatfokozó gyógyszerek esetében is.

Hal a mamáért, s babáért

Számos bizonyíték van arra nézve is, hogy az omega-3 hiánynak szerepe lehet a mániás depresszió és a szülés utáni depresszió kialakulásában.

Míg a kutatók nem javasolják az omega-3-at "első választású szerként" major depresszió vagy bipoláris zavar esetében, a kutatások szerint hatásos lehet enyhe depresszió esetében vagy hatásfokozóként gyógyszeres kezelés mellett. Nyilvánvalóan tehát az omega-3 hatása a depresszió típusától függ. Major depresszió esetében napi 1-2 gramm omega-3 mérhető tünetcsökkenést mutatott. Bipoláris zavar esetében azonban az előnyök sokkal kevésbé világosak. A halolaj megelőzi a visszaesést, és enyhíti a depresszív epizódokat, de úgy tűnik, nincs hatása a mániás szakaszokra.

A vizsgálatok azt is megerősítették, hogy ígéretesen használható az omega-3 a szülés utáni depresszió kezelésében. A gyógyszeres kezelés a szoptatás miatt sok esetben félelmeket kelt (annak ellenére, hogy vannak gyógyszerek, melyek mellett, szigorú orvosi felügyelettel, de lehet szoptatni), de az omega-3 használható ebben az esetben is.

Sőt! Nem árt tudni, hogy a halolaj a magzat fejlődését is segíti. A várandósság időszakában rendszeresen fogyasztott halolaj (omega-3 és omega-6 zsírsavak) jótékony hatással van a születendő gyermek szem-kéz koordinációjára, a hormonháztartás egyensúlyára, az immunműködésre, a szemek és az agy kialakulására.

Hol úszik az omega-3?

Hogyan jussunk megfelelő mennyiségű omega-3-hoz?

A legjobb természetesen, ha közvetlen forrásokból tesszük. Az omega-3 zsírsav tengeri halakban, a tenger gyümölcseiben (rák, kagyló stb.), lenmagban és diófélékben található. Magyarországon azonban heti háromszor friss tengeri halat fogyasztani nem könnyű. Érdemes tehát táplálékkiegészítő formájában bejuttatni, koncentrált formátumban - gélkapszulában.

Egy biztos: rendkívül ígéretesek az eddigi eredmények. A halfogyasztás vagy legalább az omega-3 fogyasztásának növelése jelentős előrelépés lehet a depresszió elleni küzdelemben. További vizsgálatok szükségesek lehetnek persze ahhoz, hogy kiderüljön, vajon az omega-3 antidepresszív hatású, vagy csupán kiegészítő kezelésre alkalmas, hosszú távon is hatásos-e, milyen adagolásban, valamint hogy alkalmas-e, és mely mentális zavarok prevenciójában is.

Forrás:
www.health.com

www.aboutomega3.com

www.szendi.hu

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +19 °C
Minimum: +8 °C

Hazánk nyugati felében derült, keleten gomolyfelhős, napos idő a jellemző, majd ott is csökken a felhőzet. Csapadék nem valószínű. A délnyugatira forduló szél többfelé megélénkül. A csúcshőmérséklet 16 és 22 fok között valószínű. Késő este jobbára 9 és 16 fok közötti értékeket mérhetnek. Jó hír a frontérzékenyek számára, hogy most pár napig nem várható jelentős fronthatás.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra