Meglepő hatással lehet az egészségünkre a házasság

Egy friss kutatás szerint a házasság vagy a társas együttélés már önmagában is pozitívan hathat a középkorú és idősebb felnőttek vércukorszintjére.

Bár a házasság vagy az együttélés során sokan fogalmaztak már úgy, hogy „felmegy a vércukruk” a párjuktól, egy új kutatásból ennek valójában az ellenkezője derül ki. A BMJ Open Diabetes Research & Care című folyóiratban online publikált tanulmány szerzői ugyanis arra jutottak, hogy a társas együttélés segíthet a középkorú és idősebb felnőtteknek abban, hogy kordában tartsák vércukorszintjüket. És a házasságnak vagy az élettársi viszonynak még csak ideálisnak sem kell lennie ehhez – a lényeg a kapcsolat megléte, állítják a WebMD cikkében is megszólaló kutatók.

Miért lehet jó hatással a házasság a vércukorszintre?

A kutatócsoport több mint háromezer, 50-89 éves angliai felnőtt és partnereik mintájából származó, 2004 és 2013 közötti adatot használt fel a tudományos munka során. Az alanyokban közös volt a többi között, hogy senkit sem diagnosztizáltak diabétesszel. És az is, hogy egy évtizeden keresztül válaszoltak kérdésekre a párkapcsolati státuszukkal, illetve annak változásával kapcsolatban.

A tanulmány vezető szerzője szerint javulást tapasztaltak, amikor a résztvevők élettársi kapcsolatba léptek vagy megházasodtak. Esetükben a vércukorszintet jelző HbA1c átlagosan 0,2 százalékkal csökkent. Ugyanilyen mértékű, vagyis 0,2 százalékos HbA1c-növekedést mértek azoknál, akik kiléptek egy-egy ilyen kapcsolatból.

házasság, vércukorszint
A házasság és a társas együttélés is pozitív hatást válthat ki. Fotó: Getty Images

Korábbi tanulmányok szerint az emberek életében rendszeresen tapasztalt stressz szintjét segíthet csökkenteni, ha a nehézségéket meg tudják osztani, vagy legalább meg tudják beszélni valakivel. Az is valószínű, hogy a lakhatás, élelmiszer- és gyógyszerköltségek közös viselése is hozzájárul, hogy kevésbé érezzük magunkon a nyomást. Ez pedig a vércukorértékeket is pozitívan befolyásolhatja.

Ezen kívül ha legalább az egyik fél érdeklődik az egészséges életmód iránt, és ráveszi a párját, hogy legalább időnként valami táplálót, rostban gazdagabb vagy épp cukormentes ételt-italt fogyasszanak, esetleg elmenjenek időnként mozogni, már ezzel is sokat lehet tenni a jobb vércukorértékekért.

A szerzők megjegyzik: tanulmányuk nem tudja bizonyítani, hogy a házasság változást okoz a vércukorszintben. De tudományos munkájuk egyik erőssége, hogy a HbA1c-t mint pontos mérőszámot használta önbevallásos adatok helyett.

A tanulmány vezető szerzője szerint az eredményeknek fontos üzenete lehet, például azok felé, akik válófélben vannak, vagy nemrég vesztették el a partnerüket: számukra kulcsfontosságú lehet, hogy ellenőriztessék a HbA1c-t. De azt is kiemelte, hogy ha az idősebb felnőttek újra párt szeretnének találni, a környezetüknek nemcsak lelki, hanem testi egészségük – például a jobb vércukorszint elérése – miatt is érdemes ezt támogatni.

ITT MEGOSZTHATOD:

Ajánlott videó

Heti top cikkek

házimunka
Még ma végezd el ezeket a házimunkákat, a babona szerint ugyanis karácsonykor tilos
nem alkoholos zsírmáj
Nem alkoholos, mégis durván pusztítja a májat – Sokan napi szinten isznak belőle
tévhitek
Megbetegíthetnek ezek az egészségesnek hitt szokások – Íme a leggyakoribb tévhitek
savanyú káposzta
A savanyú káposzta így hat a bélrendszeredre
téli alvás
Meglepő, min múlik a jó alvás télen – Mutatjuk a szakorvos 2 legfontosabb szabályát
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Hidegfront
Maximum: +4 °C
Minimum: -4 °C

Általában napos, száraz idő lesz felhőátvonulásokkal, de főleg az ország északkeleti harmadában több lehet a felhő, arrafelé hózáporok kialakulására számíthatunk. Az északnyugati szelet sokfelé kísérik erős, elsősorban a Dunántúlon és északkeleten viharos széllökések.A hőmérséklet kora délután 0 és +7 fok között alakul. Estefelé egy hidegfront robog át a régió felett, sok kellemetlenséget kiváltva az arra érzékenyek körében.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

kvíz
Mennyi kalóriát tartalmaz egy szelet bejgli vagy egy adag töltött káposzta?

A december nem csupán az advent időszaka, hanem a forralt boré, a bejglié, a mézeskalácsé és a töltött káposztáé is. Azt mindenki tudja, hogy ezek isteni finomságok – de vajon a kalóriatartalmuk is ismert? Teszteld tudásodat!

teszt
Télen több kalóriára van szüksége a szervezetnek?

A hideg miatt automatikusan hízni kezdünk? Fontos, hogy több kalóriát vigyünk be a téli hónapokban? Vajon a sószükségletünk is megnő ilyenkor? Teszteld, mennyit tudsz a téli táplálkozás szabályairól!