Kiderült: a szép emberek csak egymással randevúznak

Egy friss kutatás szerint meglepően pontosan becsülik fel saját vonzerejüket az emberek, az attraktívak pedig leginkább azokkal randevúznak, akik hasonlóan szépnek tartják magukat.

Olyan emberekkel randevúzunk és házasodunk össze, akik hasonlóan vonzóak (vagy legalábbis magukat annyira vonzónak találják), mint mi - állítja egy új kitatás, amelynek eredményeiről a Sicence Daily portál is beszámolt. A Floridai Egyetem kutatói közel 1300 pár adatait elemezték ki, majd mindezt 27 másik tanulmány eredményével vetették össze. Eredményeiket elsőként a Personality and Individual Differences tudományos folyóiratban tették közzé. Ebben megállapították, hogy a férfiak és a nők is meglepően jól fel tudják mérni a vonzerejüket, és hajlamosak olyan emberekkel párba állni, akik hasonlóan vonzóak, mint ők.

A kísérlet első felében a vizsgált személyeknek saját vonzerejüket kellett értékelniük, majd a fotóikat idegeneknek is megmutatták, akiknek szintén pontozniuk kellett azt, mennyire tartják szépnek a képen szereplő személyt. Ebben viszonylag egységes eredmények születtek, vagyis azok, akik szépnek tartották magukat, többnyire más emberek tetszését is elnyerték. 

párkapcsolat
Az ellentétek mégsem vonzzák egymást? Fotó: Getty Images

A kapott eredményeket 27 olyan tanulmány eredményével hasonlították össze, amelyek azt vizsgálták, milyen külső jegyek alapján választanak párt maguknak az emberek. Ebből kiderült, hogy a szép emberek többnyire a szintén pozitív külső megítésésű emberekhez vonzódnak, velük randevúznak és házasodnak össze a legnagyobb arányban. E tanulmányok egy része ugyanakkor hosszú ideje, még az 1970-es évek derekán készült, így az eredmények idejétmúlttá válhattak, főként az internetes társkeresés megjelenésével. 

ITT MEGOSZTHATOD:

Heti top cikkek

65 év felett ilyen gyakran érdemes zuhanyozni: ezt tanácsolják a szakértők a bőr védelmére
Nagy változás az egészségügyben: vasárnaptól megszűnik az NNGYK – Mutatjuk, mi jön helyette
alvás
6 fontos érv, amiért érdemes banánt enni este – Így időzítsd a szakértők szerint
Így fokozhatod a magnézium alvásjavító hatását: mutatjuk, mivel érdemes kombinálni
omega-3
Sokan szednek omega-3-at, de kevesen tudják: ezekkel a tápanyagokkal együtt még hatékonyabb lehet
Orvosmeteorológia
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +11 °C
Minimum: +0 °C

Túlnyomóan derült lesz az ég, viszont a nyugati határvidéken felhősebb idő várható. Helyenként párássá válik a levegő, foltokban köd képződik. Csapadék nem lesz. A légmozgás gyenge vagy mérsékelt marad.A legalacsonyabb éjszakai hőmérséklet többnyire -5 és 0 fok között alakul, de a fagyzugokban ennél pár fokkal hidegebb is lehet, ugyanakkor a vízpartokon, magasan fekvő helyeken, városokban kevéssel fagypont felett marad a hőmérséklet. Anticiklon határozza meg időjárásunkat és az orvosmeteorológiai helyzetet, így fronthatás nem érvényesül.

Partnerünk a

Töltsd ki kvízünket!

7 kérdésből kiderül, felismered-e az influenza jeleit – Felkészültél a szezonra? A tél közeledtével egyre fokozódik az influenza terjedésének kockázata. Felismernéd a fertőzés tüneteit? Kvízünk segítségével most tesztelheted tudásodat!
kvíz
Szakértő vagy a bőrápolásban, ha meg tudod csinálni ezt a kvízt – Csupán 7 kérdésből kiderül A bőr és a táplálkozás kapcsolata szorosabb lehet, mint gondolnánk. Egyes tápanyagok támogathatják a bőr egészségét, míg bizonyos ételek és italok kedvezőtlenül hathatnak rá. Töltsd ki kvízünket, és derítsd ki, mennyit tudsz a bőrbarát étrendről!