Nem megy az egyensúlyozás a munka és a család között

Nehéz jól egyensúlyozni a karrier, a gyereknevelés és a társadalmi élet között. Nem meglepő tehát, hogy minden második brit felnőtt úgy érzi, kiegyensúlyozatlan a munka-magánélet kapcsolata.

A kétezer férfi és nő egészségét és boldogságát vizsgáló felmérésből az derült ki, hogy a megkérdezettek fele úgy érzi, túlságosan a munkájukra koncentrálnak, és negyven százalékuk boldogtalannak tartja magát. A válaszadók azt állítják, hogy a hosszú munkaidő, az stressz és a szorongás szintje az utóbbi 12 hónapban nőtt az életükben, miközben megpróbáltak egyensúlyt találni a munka és a családi élet között. Az emberek egyharmadát ébredésének pillanatától kezdve a munkával kapcsolatos gondolatok foglalkoztatják, egynegyedüknek pedig elalvás előtt a munka az utolsó gondolata. A kikapcsolásra való képtelenség a válaszadók több mint felében okoz frusztrációt, ami azt eredményezi, hogy a munkájuk hatással van a személyes kapcsolataikra, és néhány esetben károsan befolyásolja egészségi állapotukat is.

A felmérés, amely a Tilda cég megbízásából készült, és a vállalat Goodness Guide című weboldalán fog megjelenni, azt is kimutatta, hogy az egészségtelen étkezés jelentősen hozzájárul az elégedetlenség érzésének kialakulásához. Sok alkalmazott rendszeresen kihagyja az étkezéseket, húsz százalékuk pedig este 9 óra után fogyasztja el esti étkezését.

Feszültséget okoz otthon a sok munka (Fotó: Europress)

Camilla Sheeley, a Tilda márkaigazgatója így nyilatkozott az eredményekről: "Aggasztó, hogy a kutatás szerint a nők 40, és a férfiak körülbelül 30 százaléka magas cukor és koffeintartalmú italokkal vészeli át a napot." A kérdőívből az is kiderült, hogy az emberek 57 százaléka szerint a túl sok munka a magánéletükre is rányomja a bélyegét. Ez leggyakrabban a partnerrel folytatott veszekedésekben nyilvánul meg, de a válaszadók egyharmada úgy érzi, hogy a munka miatt kevesebb idejük marad a játékra gyermekeikkel, mint amennyit szeretnének.

Frontérzékeny? Vírus stresszes?

Gyors segítség a szakértőtől!
Személyre szóló, gyógyszer nélküli gyógymódok az Európai Unió és a Magyar Állam támogatásával!
Headache illustration
Fronthatás: Nincs front
Maximum: +31, +37 °C
Minimum: +14, +21 °C

A napsütés mellett gomolyfelhők is képződnek, de ezekből csapadék nem alakul ki. Igazi hőség várható, az időnként megélénkülő délies szél mellett 31, 37 fok között tetőzik a hőmérséklet. Hétfőn ismét a kánikula terheli meg a szervezetet. A szívbetegek különösen veszélyeztetettek, de még az egészségesek körében is előfordulhat rosszullét, szédülés és vérnyomáspanaszok is. A déli órákban kerülendő a tűző napon tartózkodás! Gyakoriak a fejfájásos tünetek is, sokan alvásproblémáktól szenvednek. A légszennyezettség közepes, kissé növekszik. A légnyomás alig változik.

Egészséget befolyásoló hatások:

Megterhelő hőség (Napi középhőmérséklet 25 fok felett várható)