Normális vagyok, ha magamban dúdolok?

Aki ismeri Glenn Gloudot, az jól tudja róla, hogy zseniális zongorista, és mint olyan ember, akinek a zene tölt ki minden percét, a furcsaságai is ehhez a vonalhoz igazodtak. A különc szokások után kutató cikksorozatunk újabb része.

Glennt már hároméves kora óta tanította zongorázni az édesanyja hét éven át, mígnem komolyabban kezdett foglalkozni a zenéléssel. Mivel kisgyerekként kötelezte el magát a zene mellett, kialakult az a szokása, hogy játék közben állandóan dúdolt magában - ír róla a Die Welt .

Ez egyébként a zongoristáknál igen gyakori, gyakoribb, mint a többi zenészeknél, amivel viszont őrületbe kergetik a stúdióvezetőket (felvétel közben nem a legszerencsésebb dúdolni). Glenn maga is csak egy idegesítő szokásnak tartja az állandó brummogást játék közben, de nem tudja abbahagyni, mert fél, hogy hiányát a zongorázás sínylené meg.

Az a tény, hogy állandóan magában dúdol , azt is jelenti, hogy mintegy vezényel magában, vagyis ő határozza meg a mű ritmusát és stílusát, és emiatt ellenőrzése alatt tartja az egész produkciót.

Idegesítő szokás, ha az ember magában dúdol?

Ez pedig azt feltételezi, hogy óriási mértékű kreativitás lakozik benne, mert az elé kerülő darabokat szabadon szerkeszthetőként kezeli, és stilisztikailag is kötetlenebbül áll hozzájuk. A kotta számára csak támpont.

Az ilyenfajta különcség persze nagyon muzikális beállítottságot kíván. Ez a "rossz" szokás egyáltalán nem szándékos, senkit nem akarnak idegesíteni a magukban dúdolók. Mindez kicsit arra is utal, hogy az illető nehezen illeszkedik be a társadalomba, és idegenkedik a sok embertől, a tömegtől, kevés igazi barátja van. De hogyan és miért alakul ki egy ilyen szokás?

Részben a családi megfelelési kényszer, és az ebből fakadó félelem az okozója, ugyanis az érintettek legtöbbször attól szenvednek, hogy szokásos, magas színvonalú előadásaikat esetleg már nem tudják ugyanazon a szinten nyújtani a nézőknek.

Ugyanakkor feloldja játék közben a gátlásokat, a lámpalázat is, ugyanis segítségével a művész magára figyel, nem pedig az őt figyelő tömegre. Harmadrészt pedig - és ez csinál a zenészből művészt - szabadjára engedi a kreativitást.

A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Instagramon, Viberen vagy YouTube-on!

Olvassa el aktuális cikkeinket!

Orvosmeteorológia
Fronthatás: Kettős front
Maximum: +17 °C
Minimum: +6 °C

A pára, köd feloszlik, emellett a felhősebb tájakon pedig szakadozásnak, gomolyosodásnak indul a felhőzet, délutánra már kissé felhős, napos idő várható. A délutáni órákban nyugat felől fátyolfelhőzet vonul fel. Számottevő csapadék nem valószínű. Az északi, északkeleti szél néhol megélénkülhet. A legmagasabb nappali hőmérséklet 15 és 19 fok között várható. A viharos időjárás egyik kiváltója az Európát is elérő Kirk hurrikán, ami miatt napközben kettős fronthatás is okozhat kellemetlenségeket.

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Hogy érzed most magad fizikailag?

Hogy érzed magad?

Kirobbanó formában vagy? Válaszd ki a lelki- és testi állapotodhoz illő emojit és nézd meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!


Milyen most a lelkiállapotod?

Hogy érzed magad?

Legjobban:
Legrosszabbul:
Kezdjük újra