Mitől félünk és miért?

Mi váltja ki az emberben a félelemreakciót? Mit tehetünk irracionális félelmeinkkel, fóbiáinkkal?

Sok olyan fóbia van, amelynek semmiféle racionális magyarázata nincs - például a galamboktól, a 13-as számtól vagy a sárga színtől való rettegés. "A félelem természetes mechanizmusai millió éveken át segítették a túlélésünket, de még egy ilyen természetes érzés is átfordulhat valami egészen furcsa és szokatlan reakcióba" - mondja Philippe Goldin neurológus-pszichológus a The Week magazinban.

Hol lakik a félelem?

Szorongásos kórképek

A szorongásos zavarokra a beteg irracionális félelme jellemző, amelyet egy mások számára lényegtelen, vagy jellegtelen inger vált ki. A szorongás a nyugtalanító érzelmi tünetek - mint a nyugtalanság, az ingerlékenység - mellett jellemző testi reakciókat - bőrpír, verejtékezés, szapora légzés, erős szívdobogásérzés - is mutat. Tudjon meg többet, kattintson!

A félelemérzetért elsősorban az amigdala, az agynak a halántéklebenyében található része a felelős. A kutatók azt találták, hogy a félelem kialakulásának valójában két olyan útja van, amely érinti az amigdalát: az egyik közvetlenül az ingerre adott reakció, a másik egy hosszabb útvonal, amely az agykérgen keresztül éri el az amigdalát. Bármelyik úton is érkezik az ingerület az amigdalába, a reakció a szervezetnek a készenléti állapota.

A félelemkeltő ingerek észlelése pillanatnyi idő alatt megtörténik. Svéd kutatók egy kísérletben kígyók és pókok képeit villantották fel a résztvevőknek olyan sebességgel, hogy azok nem észlelhették tudatosan, hogy mi van a képen. A félelemreakció azonban így is kialakult. Azaz anélkül, hogy tudták volna, hogy mi van a képen, aktiválódott az amigdala félelemközpontja.

Ez azt is jelentette, hogy az arachnofóbiások (a pókoktól irtózók) éppen annyira féltek a kígyók képeitől, mint a pókok képeitől. Amikor azonban a képek olyan sebességgel jelentek meg a résztvevők előtt, hogy lehetett észlelni, hogy mi van a képen, mindenki csak a saját speciális fóbiájának megfelelően reagált félelemmel - az arachnofóbiások tehát csak a pókok képeire reagáltak félelemmel.

Az amigdala az agynak rengeteg más területével van kapcsolatban; az egyik legfontosabb ezek közül a hipotalamusz, amely az adrenalintermelést is szabályozza, így szerepet játszik a szervezet készenléti állapotának kialakításában. De nem kizárólag az amigdala játszik szerepet a félelemérzet kialakulásában.

Azok a betegek (az Urbach-Wieth szindrómások) ugyanis, akiknek az amigdalájuk úgy sérül, hogy nem éreznek félelmet például egy horrorfilm megnézésekor, félelmet élnek át akkor, amikor szén-dioxidot lélegeznek be, ami a fulladáshoz hasonló érzés. Ez azt mutatja, hogy az amigdalán kívül is kell, hogy legyen a félelemérzetet kialakító agyi terület.

A félelemkeltő ingerek észlelése pillanatnyi idő alatt megtörténik

A félelemkeltő ingerek észlelése pillanatnyi idő alatt megtörténik


Honnan jön a félelem?

Kondicionálás. A fóbiák kialakulhatnak úgy, hogy valamilyen ingert, amely együtt járt a félelemérzet kialakulásával, összekötünk ezzel az érzéssel. Így valós veszélyhelyzet nélkül is kiváltja az inger a félelmet. Akárcsak Pavlov kutyájának esetében: az ételt jelző csengőszó önmagában is kiváltotta a nyálelválasztást. Kísérleti egerekben például bizonyos szagokkal és hangokkal kiváltható volt a félelemérzet, miután azokat fájdalmas áramütésekkel asszociálták.

Spontán reakció. Hogyan alakulhat ki fóbia például a zöld színnel kapcsolatban? Számos út lehetséges. Például lehet, hogy az illető gyerekkorában elesett a füvön, megütötte magát, zöld folt lett a ruháján, és utána még össze is szidták a szülei. Ez az egyszeri élmény éppen elég lehet ahhoz, hogy az illető a zöld színt összekapcsolja a félelemmel.

A félelem tanulható. A félelem kialakulásának van egy szociális komponense is. A viselkedésünk jó részét tanuljuk abból, hogy megfigyeljük a körülöttünk levő világ reakcióit bizonyos ingerekre. A félelmet ezen a módon is megtanulhatjuk: ha azt látjuk, hogy a szüleink idegesen csapkodni vagy menekülni kezdenek, amikor meglátnak egy darazsat, eltanuljuk tőlük ezt a viselkedést. Így tanuljuk meg, hogy a darazsaktól félni kell.

A félelem tanítható. A félelem megtanulása tudatos folyamat eredménye is lehet: amikor valamilyen információk birtokában meggyőzzük magunkat arról, hogy egy adott állat, helyzet, dolog félelmetes, ki tudjuk magunkban váltani a félelemérzetet. Ilyen módon mások is megtaníthatnak minket a félelemre. Egy kísérletben a résztvevőknek azt mondták, hogy áramütés éri majd őket, ha a képernyőn felvillan egy bizonyos színű négyzet. A négyzet felvillanása kiváltotta a félelmet abban az esetben is, ha nem követte áramütés. Ez a jelenség azzal magyarázható, hogy amikor elmondják nekünk, hogy mi fog történni az adott négyzet felvillanásakor, absztrakt módon hozzá kapcsolódik az agyunkban a fájdalom elképzelt agyi képe is.

A félelem örökölhető. Kísérletek azt bizonyítják, hogy a félelem genetikailag is örökölhető. Egy-egy félelemkeltő inger változást okozhat a genetikai kódban, így bizonyos ingerekre adott félelemreakció örökölhető is. Egereknél például egy bizonyos szagingert asszociáltak a fájdalommal, és azt találták, hogy az egerek leszármazottainál ugyanúgy megjelent a félelemreakció. Ez azt jelenti, hogy az operáns kondicionálással kialakított félelem beépült a genetikai kódba, és öröklődött az utódokra.

Mit tehetünk a fóbiáinkkal?

A fóbiáktól pszichoterápia segítségével lehet megszabadulni. A kognitív viselkedésterápiákban általában kitesznek minket a félelmet keltő ingernek, azt kutatják, hogy valójában mi számunkra abban olyan félelmetes, és fokozatosan megtanítanak megszabadulni a félelmeinktől.

Értékelje a cikket!

Hogy érzi magát? Országos eredmény megtekintése >>
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Milyen most a lelkiállapota?
Letargikus vagyok
Kissé magam alatt vagyok
Kiegyensúlyozott vagyok
Jókedvű vagyok
Majd kiugrom a bőrömből
Hogy érzi magát?
Kirobbanó formában van? Válassza ki a lelki- és testi állapotához illő emojit és nézze meg térképünkön, hogy mások hogy érzik magukat!
Hogy érzi most magát fizikailag?
Teljesen hulla vagyok
Voltam már jobban is
Átlagos formában vagyok
Jól vagyok
Kirobbanó formában vagyok
Hogy érzi magát?
Lelkiállapot
Fizikai állapot
Legjobban:
Legrosszabbul:
További cikkek
Szóljon hozzá Ön is és olvassa el mások hozzászólásait

Humánmeteorológia

Humanmeterológia szolgaltatója

Fronthatás:
Nincs front

Maximum:
0, +5 °C
Minimum:
-8, -3 °C

Hazánkban kedden délelőtt erősen felhős lesz az ég, csak északkeleten lehet szakadozottabb a felhőzet.

Egészséget befolyásoló hatások:
gyenge

Részletes adatok és előrejelzés

Tekintse meg az időjárási frontokat!Térképezze fel a pollen adatokat!

Kövesse a Házipatikát:

GyógyszerekGyógyszerkereső
GyógyszerHatóanyag